Női felnőtt csapatunk hazai pályán fogadta következő ellenfelét, aki a Csömöri KSK csapata volt. Október 15.-én (vasárnap) 14:00-kor kezdődő találkozón egyenlő erők küzdelmét láthatták az ott megjelent nézők.
Lányaink egyre jobb formába kerülnek, és szinte már rá sem lehet ismerni az előző önmagukra a bajnokság elejéről. A csömöri csapat fizikailag erősebb társaságot képviselt, mint együttesünk, mégis az első félidő – és az egész mérkőzés – teljesen kiegyenlített összecsapást hozott a két együttes között, így nem meglepő, hogy csak 1 gólos különbség volt az első játékrész végén. Az első félidő eredménye 10:11.
A második játékrészben is fej-fej mellett haladt a két csapat a győzelem felé. Együttesünknél különöskép jól működött az átlövőink, és az irányítóink játéka, hiszen rendre célt találtak lövéseink. Ám sajnos még ez sem volt elég, mivel az erőfölényben játszó csömöriek egyetlen góllal is, de diadalmaskodni tudtak felettünk. A végeredmény 23:24 Csömör számára.
Ám szégyenkezni való okunk egyáltalán nem lehet, hisz egy olyan csapattól kaptunk ki csupán egy góllal, akiknek vérmes reményei lehetnek a bajnoki cím megszerzésében, hiszen jelenleg is a tabella második pozíciójában helyezkednek el. Mindenképp bizakodásra ad okot, annak a ténye, hogy ezzel a csapattal sikerült a mi újjáalakult együttesünknek felvennie a lépést, és csupán 1 másodpercen múlt a döntetlen kiharcolása lányainknak.
Fotó: Báti István
hely | csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | PONT |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | KASE | 5 | 5 | 0 | 0 | 189 | 98 | 91 | 10 |
2. | Csömöri KSK | 5 | 4 | 0 | 1 | 201 | 127 | 74 | 8 |
3. | Jászárokszállás VSE | 5 | 4 | 0 | 1 | 195 | 156 | 39 | 8 |
4. | Kóka KSK – Tura | 5 | 3 | 0 | 2 | 151 | 139 | 12 | 6 |
5. | Pásztói KC | 4 | 2 | 0 | 2 | 114 | 105 | 9 | 4 |
6. | Mogyoródi KSK | 4 | 2 | 0 | 2 | 110 | 130 | -20 | 4 |
7. | Vácrátót KSE | 5 | 2 | 0 | 3 | 121 | 160 | -39 | 4 |
8. | Hatvani KSZSE | 5 | 1 | 0 | 4 | 119 | 140 | -21 | 2 |
9. | Sülysápi SE | 3 | 0 | 0 | 3 | 65 | 119 | -54 | 0 |
10. | Domony KSE | 5 | 0 | 0 | 5 | 127 | 218 | -91 | 0 |