13 évesen a női felnőtt csapatban

Fekete Boglárka az LU13-as csapatunk játékosa júliusban tölti a 13. életévét. Nagy megtiszteltetés érte a napokban, hiszen a női felnőtt csapat edzője, Padla József lehetőséget biztosított neki arra, hogy a felnőttekkel együtt edzhessen.

Bogit többek között arról kérdeztük, hogy mióta kézilabdázik, és arról, hogy milyen eredményeket szeretne majd a későbbiekben elérni.Padla Józsefet, az edzőt pedig arról, hogy mi a véleménye a kiskamasz játékáról.

Fekete Boglárka

Kérlek, mesélj magadról egy pár szóban. Hol élsz, hova jársz iskolába, mi a hobbid?

Júliusban leszek 13 éves, Ecséden élek, és Hatvanban tanulok a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában. A kézilabdázáson kívül rajzolni szoktam ritkán, de leginkább a szabadba szeretek kimenni görkorizni, vagy gördeszkázni.

Mikor döntötted el, hogy a kézilabdával szeretnél foglalkozni?

Elsős koromban, amikor megtudtam, hogy lehetőség van kézilabdaedzésre járni. Szívesen kipróbáltam, mivel a testvérem is járt edzésre. Azóta „űzöm” ezt a sportot, hiszen nagyon megszerettem.

Jelenleg az U13-as csapat tagja vagy, de a női felnőtt kerettel is edzettél a múlt hét folyamán. Milyen érzés volt a „nagyokkal” edzeni illetve milyen lehetőségeket látsz a tovább fejlődés terén?

Mikor Padla József edző megkért, hogy menjek edzésre és említette, hogy a továbbiakban is számít rám, nagyon örültem. Jól éreztem magamat az edzésen, hiszen mindenki nagyon kedves volt velem.
A jövőt illetően, szeretnék tovább fejlődni, és a célom az, hogy egyszer egy női NB I-es csapatban játszhassak.

Padla József

Józsi! Bogi jelenleg az U13-as csapat tagja, a múlt héten azonban lehetőséget adtál neki arra, hogy a felnőtt csapattal együtt edzen. Mi a véleményed a látottak alapján a játékáról?

Bogi ügyes kis játékos, aki komolyan gondolja a kézilabdázást. Hiszem, hogyha a felnőttekkel tud edzeni, akkor felgyorsul a fejlődése, és amikor eléri azt a kort, nagy segítségünkre lehet! A fiatal kora miatt még nem lehet kerettag, de velünk, és a saját csapatával is fog majd edzeni az idén. Az edzőtáborba is csatlakozik a felnőtt csapat felkészüléséhez annak érdekében, hogy ráhangolódjon ahhoz a tempóhoz, és mérkőzés szituációra, ami idővel majd rá vár.