220 felett

…volt a vérnyomásunk a női mérkőzés ideje alatt, de úgy is fogalmazhatunk hogy a szív és a lélek diadalát láthattuk.

Floor Trend Hatvani KSZSE – Alsónémedi SE 30:28 (14:10)
Mérkőzés időpontja
2019. 05. 12. 12:00
Nézőszám
140 fő
Játékvezetők
Bába Sándor, Horváth Péter
Versenybíró
Aczél Attila
Játékvezetők
Herczeg Béla

Női felnőtt csapatunk, a Floor Trend Hatvani KSZSE 2019. május 12-én, vasárnap az Alsónémedi SE csapatával játszotta az elődöntőt, akiket hazai pályán 2 góllal győztek le. Ezzel jogot szereztek arra, hogy június 1-jén Csömörrel megmérkőzzenek a dobogó első helyéért.
 
A mérkőzést követően Oláh-Juhász Anitát és Bárány Zsolt kérdeztük.

Oláh Juhász Anita
játékos

Néhány perccel ezelőtt ért véget a mérkőzés, alig volt még időtök az ünneplésre. 30:28-al fejeződött be a mérkőzés, ami azt jelenti, hogy idegenben lőtt több góllal továbbjutottunk. Mi a véleményed a mai mérkőzésről?
Nagyon izgalmas volt. Nem találok szavakat. Nagyon küzdöttünk, nagyon nagy harcot vívtunk. Az első félidőben úgy éreztem, hogy kicsit könnyebb lesz, de a második félidőre elkezdtünk kapkodni, izgultunk és sikerült felzárkóznia az ellenfélnek.

A második félidőben sikerült nekik feljönni, pedig volt olyan, amikor már hét góllal is vezettünk. Emlékeim szerint idegenben is hét góllal vezettünk és utána kaptunk ki.
Igen, ez így volt múlt héten is. Ezt nem tudom megmagyarázni. Szerintem az idegesség és az izgalom, a kapkodás, fejetlen játék miatt volt.

Azt gondolom, hogy az akarat vitte tovább a csapatot, hiszen amikor kellett, meg volt az akarat.
Igen, mindenféleképpen. Nagyon készültünk a csajokkal erre a meccsre, mert ezt akartuk. Megbeszéltük, hogy akarjuk és meg is csináljuk.

Gyakorlatilag egy mérkőzésen fog eldőlni, hogy a bajnokság első vagy második helyén fejezzük be. Mit tudhatunk erről?
Úgy tudom, hogy Csömörön lesz a meccs június 1-jén, ahol várhatóan a DKA-val fogunk játszani. Mindent meg fogunk tenni, az biztos.

Gratulálok a mai győzelemhez, és további jó felkészülést a döntőre!
Köszönjük!

Bárány Zsolt
edző

30:28-ra győztünk, így az idegenben lőtt több góllal továbbjutottunk. Amikor gondolkoztam, hogy mi legyen a híradásnak a címe, arra gondoltam, hogy „Magas vérnyomás ellen járjon női mérkőzésre”. Mit szólsz ehhez?
Inkább a szív és a lélek diadala! Egy gólon múlt az egész. Itt nem a szép játékról szólt a dolog, hanem arról, hogy a lányok hatvan percen keresztül tudják-e tartani azt az eredményt, azt a lehetőséget, hogy feljussunk. Hozzá kell tenni, hogy ez az Alsónémedi egy betyárerős csapat. Nagyon sok rutinos játékosuk van. Ráadásul mi hiánnyal tudtunk felállni. Ettől függetlenül azt mondom, hogy a lányoknak minden elismerésem. Nagyon nehéz olyan helyről visszajönni, ahol már egyszer vezetsz, aztán elbukod, aztán megint nagyon jól kezded, aztán megint elbukod. De most nem engedték el, hanem a végéig küzdöttek. Le a kalappal előttük!

Igen, idegenben is volt, hogy vezettünk hét góllal, aztán kikaptunk kettővel. Itt is vezettünk héttel, de itt megőriztünk kettőt. A mi játékosainkon egy percig sem lehetett látni, hogy feladják. Ezzel szemben ellenfelünknél voltak hullámzások.
Sajnos a mi hibánk, hogy kiengedtük a kezünkből a könnyű győzelmet. Az első mérkőzésen és itt is a rutintalanságunkkal megadtuk nekik azt a sanszot, pedig voltak időszakok, amikor aránylag könnyen lezárhattuk volna a mérkőzéseket.

Június 1., Csömör. Az 1-2. helyért fogunk játszani. Addig azért van egy kis idő, illetve bajnoki már nincs. Hogy fogunk felkészülni rá?
Lélekben, mentálisan, jókedvűen. Vissza kell hozni a görcs nélküli, magabiztos játékot. Szerintem a lányok most nagyon felszabadulttá váltak. Teljesítették azt a minimális célkitűzésünket, amit magunknak tettünk. A tavalyi szezonhoz képest eléggé túlszárnyaltuk a 7. helyet. Az, hogy 1. vagy 2. helyen végzünk, nekünk már részletkérdés bár nem titok, hogy győzni szeretnénk.

Mindenképpen. Attól függetlenül mindenkit kérünk, hogy jöjjenek el Csömörre, biztassák a csapatot. Azt gondolom, hogy ebben most nem volt hiány, hiszen elég sokan voltunk. Mindenki igyekezett hozzátenni.
Itt szeretném megköszönni azoknak, akik kilátogattak a mérkőzésre és nagyon komolyan szurkoltak nekünk. Meglepődtem, mert nagyobb volt a hangzavar, mint a férfi meccsen szokott. Úgy látszik, hogy plusz egy gólt jelentett nekünk. Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy biztatták a csapatot.

Gratulálunk a győzelemhez és további jó felkészülést a döntőre!
Köszönöm!