3-ból 1? Kipipálva!

OKTAT60 Hatvani KSZSE – Budapesti Honvéd SE 28:27 (13:13)
Helyszín: Hatvan, Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornacsarnok
Játékvezetők: Kovács Tamás, Széles Zoltán
Nézőszám: 147 fő
Hatvani KSZSE: Mészáros  – Répási 6(2), Szarvas Ádám, Varjú 1, Blazsek 3, Vad 4, Horváth 2
Cserék: Szarvas András, Kedves H. 6, Rutka 4, Major, Ledacs-Kis, Tihaméri 2, Borbély, Hegedűs, Tatár
Kiállítások: 6 ill. 8 perc
Hétméteresek: 2/2 ill. 3/3

Felnőtt férfi csapatunk a hétvégén, hazai pályán fogadta a Budapesti Honvéd együttesét. A győzelem elengedhetetlen volt, hiszen három fordulóval a bajnokság vége előtt egy ponttal voltunk lemaradva az első, illetve a második csapattal szemben, és ha versenyben akarunk maradni a bajnoki címért, nem kétséges, hogy ezt a mérkőzést meg kellett nyernünk. Sikerült!

Nem volt könnyű mérkőzés, hiszen ellenfelünk játéktudását és küzdeni akarását nem tükrözi a bajnoki tabellán elfoglalt helyük. Olyan csapatokat tudtak legyőzni a bajnokság folyamán, mint a Pilisvörösvári KSK, vagy a Salgótarjáni Strandépítők.

A mérkőzésről Kedves Hugó és Répási Norbert a csapat tagjai, valamint a fiúk edzője, Kedves László számolt be.

Kedves Hugó:

Abban a tudatban léptünk pályára, hogy riválisaink hozták a kötelező győzelmüket. Számunkra is ez  volt a feladat, bár kissé nehezen sikerült megszereznünk a 2 pontot. Milyennek találtad az összecsapást?
„Nagyon izgalmas volt, a végét sajnos egy kicsit elhúztuk, amit nem kellett volna. Összességében mégis jól alakult az összecsapás számunkra.

Répával ketten szereztétek a csapat góljainak szinte a felét. Tudatos volt ez a játék, vagy így hozta a mérkőzés?
„Véletlenek vannak, persze benne volt, hogy hozzuk a kötelezőt, és a mi játékunkba mindig benne van a gól.”

Igazán izgalmasra sikeredett a mérkőzés utolsó 20 perce. Mi volt a csapat taktikája, a hátralévő percekben?
Igazság szerint tudtuk, hogy győzni fogunk, és hogy nem adjuk fel, hiszen mi vagyunk a Hatvan!”

Répási Norbert:

Itt vagyunk a bajnokság hajrájában, a mai találkozón túl még két mérkőzésünk van hátra. Minden riválisunk hozta a kötelező győzelmet, nekünk is annak számított ez a Honvéd elleni. Milyen volt a mérkőzés belülről?
„Küzdelmes találkozón, egy sima egy gólos győzelmet arattunk.” J

Még hátra van két találkozó a bajnokságból, mit vársz a csapattól?
„Egyértelműen mind a két mérkőzésen győzelmet!”

Kedves László:

A két jobbszélsőnk viccesen, úgy jellemezte a találkozót, hogy sima egy gólos győzelem volt. Önnek mi a véleménye erről?
„Az igaz, hogy egy góllal nyertünk, valamint az is igaz, hogy a vége sima lett, de azért történtek olyan dolgok, amik zavartak mérkőzés közben. Védekezésben követtünk el olyan hibákat, amiket előzőleg megbeszéltünk, hogy próbálunk elkerülni. Viszont ami a csapatra, most nagyon jellemző, hogy küzd, küzd, küzd….. , Ez egy  döntetlen, vagy egy gólos győzelem esetén ez még szembe tűnőbb. Látni kell, hogy a srácok már fáradtak, a sok sérülés és betegség sem tesz túl jót nekünk, de megyünk előrre és az utolsó két fordulót, mindegy hogy hogyan, de meg kell nyernünk!”

Szarvas Ádám a mérkőzés során megsérült, vele mi történt?
„Igen sajnos az első félidő tizedik perce környékén már le kellett cseréljem, hiszen a lába megsérült. Ezután nagyon hiányzott a játéka a védekezésünkből így Zalán próbálta őt helyettesíteni. Ezt követően át álltunk egy másfajta védekezésre, ami szerintem a legnagyobb húzásunk volt a találkozó során, és megítélésem szerint ennek köszönhetően tudtunk nyerni.”

Fiaink legközelebb május 6-án (vasárnap) 11:00-kor lépnek pályára, a Budapesti Elektromos SE otthonában. A mérkőzésről bővebben, előzetesen a hét folyamán számolunk be.