Albertirsa SE – Hatvani KSZSE – 30:19 (12:10)

Albertirsa SE – Hatvani KSZSE 30:19 (12:10)
Időpont:
2017.05.13. szombat 18:00
Helyszín: Albertirsai Sportcsarnok
HKSZSE csapata: Kovács Cintia, Báti Bettina, Oláh Juhász Anita 4, Horti Veronika, Czakó Andrea, Vajda Adrienn 2, Zsámboki Rita, Szebellédi Nikolett 1, Valló Katalin, Rostás Anasztázia 3, Bencs Mónika 1, Pásztor Orsolya 8
Mérkőzést vezette: Ihász Bálint Barnabás, Márton András
Nézőszám: 50 fő

Felnőtt női csapatunk vasárnap idegenben játszotta a 2016/2017. bajnokság soron következő mérkőzését, az Albertirsa SE ellen. Az összecsapás nagy küzdelmet és igazi harcot hozott, aminek a végén lányaink alulmaradtak ellenfelükkel szemben. Ennek a vereségnek következménye, hogy az Pest megyei női I. osztályos bajnokságban a 11. helyért küzdhetünk.

Gulyás Józsefet – a csapat edzőjét – most Havassy Kálmán helyettesítette, és irányította a csapatunkat. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott a két csapat között. Az együttesek teljesen más játék stílust képviseltek, így főként az első játékrész a másik társulat kiismeréséről szólt. Támadásainkat hátráltatta a Sportcsarnok kialakítása, hiszen a játékrészre belógó nézői lábak akadályozták a szélsőink mozgását. Ennek köszönhetően az irányító, és átlövő játékunkra helyeződött a hangsúly.

Második félidőben azonban ellenfelünk „fölénk nőtt” és a rosszabb védekezésünknek köszönhetően, több góllal is eltudtak lépni előlünk. Támadásaink rendre lövéssel végződtek, de ezek a dobások gólt nem eredményeztek. A szélső játékunk hiányában, beállóinkat próbáltuk megjátszani, ami jó néhány alkalommal sikeres is volt, és gólt tudtak dobni ellenfelünk hálójába. Védekezésünk mellett, kapus teljesítményünk is vissza esett a második félidőben, ami megkönnyítette ellenfelünket a győzelem megszerzésében.

Az érzelmekkel telefűtött összecsapáson, kiemelendő teljesítményt nyújtottak: Pásztor Orsolya, Rostás Anasztázia, és Oláh Juhász Anita, akik csapatunk góljaiért voltak felelősek.