Az esély megvolt….

Dabas KC VSE – Hatvani KSZSE 33-32 (12-15)
Cserék
Kovács C., Juhász (kapusok), Bencs, Oláh 5, Nagy-György, Blaskó 7, Tóth A.
Kiállítások
2 ill. 14 perc
Hétméteresek
2/1 ill. 4/3

Női felnőtt csapatunk 2019. október 19-én (szombaton) játszotta a bajnokság soron következő mérkőzését a Dabas KC VSE csapatával szemben, akikkel egy nagyon szoros mérkőzést játszva, egy gólos vereséget szenvedett csapatunk.

A mérkőzésről a csapat edzője, Padla József számolt be:

A Dabas fiatal és tehetséges játékosokból álló együttesénél játszottuk a soron következő mérkőzésüket. Jól kezdtük a mérkőzést és az ellenfél csapat nyitott védekezésével szemben eredményesek voltunk és ezért vissza is álltak a zártabb rendszerre. Azonban így is pár gólos félidei vezetéssel zártuk az első félidőt.

A mérkőzés utolsó 10 percéig koncentráltan, taktikusan játszottunk, de rendre emberhátrányban kellett védekeznünk és ez sok energiáinkat felemésztette. Amíg mi 7 alkalommal voltunk kiállítva, a dabasiak csak egy esetben. Az utolsó támadásból nem tudtunk eljutni a lövésig és a passzív játékból visszatámadva ziccert lőttek a hazaiak és így sajnos vereséget szenvedtünk. Jól küzdöttünk, bízom benne, hogy egyszer lehetőségünk lesz idegenből is pontot hozni, mondjuk a következő hétvégén Kazincbarcikán!

Köszönöm a lányok mai munkáját, gratulálok nekik!