Azzal a céllal utaztunk Domaszékre , hogy az őszi hazai vereségünkért visszavágjunk

FKSE Algyő – Hatvani KSZSE 29:31 (16:16)

Fiú serdülő csapatunk 2021. február 27-én játszotta a bajnokság soron következő mérkőzést. Az ellenfél az FKSE Algyő csapata volt, akikkel szemben az őszi bajnoki fordulóban, hazai pályán két gólos vereséget szenvedtek serdülőink. Most azonban sikerült revansot venni, hiszen most is két gól lett a különbség, ezúttal a hatvaniak javára.

A mérkőzést a csapat edzője, Pápa János értékelte:

Azzal a céllal utaztunk Domaszékre, hogy az őszi hazai vereségünkért (24-26) visszavágjunk. A célunkat elértük, megérdemelt két gólos győzelemmel tértünk haza. A mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, ugyan általában nálunk volt az előny, az ellenfelünknek kellett folyamatosan futni az eredmény után. A védekezésünk, illetve kapusteljesítményünk volt jobb a mérkőzés folyamán. Elől támadójátékban, illetve helyzetkihasználásban van bőven javítani való.Gratulálok a srácoknak a győzelemhez!