Rövid riportok keretein belül szeretnénk bemutatni a Hatvani KSZSE női felnőtt csapatának új játékosait. A riportok a felkészülés kezdetén készültek, melyeket folyamatosan tesszük közzé.
Negyedikként Blaskó Viviánát mutatjuk be Nektek.
1. Kérlek egy pár szóval mesélj az eddigi pályafutásodról!
A Nemzeti Kézilabda Akadémián játszottam 4 évig, ahová 13 évesen kerültem. Nagyon jó szakmai stábbal dolgozhattam együtt és ezáltal nagyon sokat fejlődtem, rengeteget köszönhetek nekik. NB II felnőttben és NB I/B juniorban harmadik helyezést értünk el, NB I ifiben pedig elsők lettünk. Ott leginkább beállósként játszottam, de néha szélen is.
2. Miért esett a választásod most a Hatvani KSZSE-re?
Az utóbbi évben hazaköltöztem és Zsolt keresett meg azzal, hogy lenne-e kedvem erősíteni a csapatot, mert szeretnének NB II-be feljutni. Egy ideig hezitáltam, de aztán végül igent mondtam, mert nagyon szeretem a kézilabdát és nem tudtam nélküli létezni.
3. Hogy halad a beilleszkedés?
Nagyon jól, a lányok nagyon aranyosak. Szerintem nagyon jó kis csapat leszünk így az újoncokkal együtt.
4. Hogy halad a felkészülés?
Én kimaradtam pár edzésből a derekam miatt, de igyekszem. Összességében szerintem nagyon jól halad.
5. Milyen teljesítményt vársz el magadtól az idény során?
Mindenképp szeretnék főszerepet játszani abban, hogy sikerüljön felkerülni NB II-be.
6. Mit vársz el a csapattól az idény során?
Azt, hogy tényleg egy igazi csapatként tudjunk együttműködni. Szerintem mindenkinek az a legfőbb célja, amit kitűztünk magunknak, hogy az első helyen végezzünk. Remélem mindenki így fog teljesíteni az edzéseken és a meccseken is.