Csak az elvégzett munka számít!

Hétfőn, egy közös megbeszéléssel gyakorlatilag megkezdte a felkészülését a 2018/2019-es bajnoki szezonra Férfi felnőtt csapatunk. Bárány Zsolt, a csapat edzője és Pápa János a szakmai stáb tagja ismertették a felkészüléssel és a bajnoki évaddal kapcsolatos elképzeléseiket. Az edző számít arra, hogy az új játékosok – eddig hat fő érkezése biztos-, akik itt is voltak a megbeszélésen, beilleszkedésük gyors, és zökkenőmentes lesz.

Várhatóan, a napokban 1-2 fővel bővül a keret, mert a megbeszélések véglegesen még nem zárultak le. A vezetőségnek és a szakmai stábnak az az az elképzelése, hogy minden posztra legalább két, lehetőség szerint azonos képességű játékosunk álljon rendelkezésre.

Bárány Zsolt kiemelte a fiatalok beépítésének fontosságát a csapatba, hiszen Nagy Gergely az elmúlt évben is egyre több lehetőséget kapott a felnőtt csapatban való szereplésre, illetve a mester számít a Gyöngyösről visszatért ifista, Baranyi Mátéra, illetve az ifi csapat kapusára, Kométh Márkra is a felkészülések során. Elmondta azt is, hogy igyekszik a fiataloknak játéklehetőséget biztosítani a bajnokság során is.

A felkészülést a csapat várhatóan, 07.24-én kezdi meg, erőnléti edzésekkel. Az edzések megtervezésénél figyelembe kellett venni azt is, hogy várhatóan augusztus elejére készül el a Kodály tornatermének a felújítása, ami első körben a padlózat cseréjét jelenti, illetve várhatóan megkezdődik a vizes blokkok felújítása is.

Augusztus elején – várhatóan a napokban eldől a pontos időpont, illetve a helyszín – a csapat egy egyhetes edzőtáboron vesz részt, illetve több edzőmérkőzés szervezése is folyamatban van.  Lehetőségeink szerint szeretnénk tervezni egy felkészülési tornát is.

A bajnokság várhatóan 2018. szeptember 16-án kezdődik.

A csapattal szemben megfogalmazódott az elvárás is, mely szerint minimálisan dobogó az elvárt célt, de lehetőség szerint, minél „előkelőbb” helyen végezzünk!

Hajrá Hatvan!
Hajrá Hatvani KSZSE!