Debrecenbe kéne menni…

Debrecenbe kéne menni, ahogy ezt a közismert magyar dalból ismerjük. Mi megyünk is!

Egyesületünk férfi felnőtt csapatának az OKTAT60 Hatvani KSZSE–nek 2018. augusztus 16-án Debrecenben lesz a 2018/2019-es bajnokság „csapatsorsolása”.

Ahogy azt már korábban is említettük a csapat munkáját megnehezíti, hogy idéntől átkerültek az NB II Észak-kelet csoportba, így a leendő ellenfelek ismeretlenek. Ebből adódóan kevésbé ismerjük a csapatok vezetőit, így mindenképpen részt veszünk a sorsoláson, részben azért, hogy első kézből értesüljünk, részben pedig azért, hogy megismerkedjünk a csapatok vezetőivel, illetve a megyei szövetség illetékesivel, akik szervezik és koordinálják ennek a csoportnak a bajnokságát.