Lejátszotta első mérkőzéseit ebben a szezonban az U9-es fiú csapatunk. Hétvégén, Gyöngyösön vendégszerepeltek, ahol elsőnek a Gyöngyösi KK 4 Atkár ellen, majd a Gyöngyösi KK 2 Réde együttesével csaptak össze. A mérkőzésekről a fiúk edzője, Répási Norbert számolt be.
„Két nagyon hasznos mérkőzésen van túl a csapat, hiszen sokat tanulhattunk ezen a napon és láthattuk, hogy hol tartunk a felkészülés jelen pillanatában.
Első találkozónkat a Gyöngyösi KK 4 Atkár ellen játszottuk, akik ellen sikerült is nyernünk. Nagyon örültünk ennek, hiszen a csapatnak ez volt az első tétmérkőzése, amin remekül szerepeltek.
Nagyon büszke vagyok rájuk, mert kitettek magukért és mindent megtettek a győzelem érdekében.
Sajnos az első mérkőzésből adódott a második mérkőzés sikertelensége. Ezt az összecsapást a Gyöngyösi KK 2 Réde ellen játszottuk, amire a fiúk már elfáradtak és egy pihent ügyes ellenféllel kerültünk szembe.
Végül kikaptunk, viszont nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen az egész csapat kitett magáért. Végig hajtottak, egy pillanatig sem fordult meg a fejükben hogy feladják.
Mindent összevetve maximálisan elégedett voltam a fiúk teljesítményével és mivel ez volt az első komoly megmérettetésük, így ezért ebből adódóan kijelenthetjük, hogy magasan a vártak felett teljesítettek. Bebizonyították, hogy van értelme velük foglalkozni, mert van bennük akarat és kitartás. Van bennük jövő!
Gratulálok a fiúknak!”
A csapat tagjai: Balog Levente, Baranyi Bence, Bugyik Norbert, Csizmadia Mátyás, Móricz Zalán Albert, Torda Tibor Olivér, Pethő Richárd Dávid, Nagy Viktor