2018. 11. 20. 19:00
290 fő
Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely
Aczél Attila, Paulovics Zsolt
Bárány Zsolt
A Magyar Kupa III. fordulója 2018. november 20-án (kedden) 19 órakor került megrendezésre a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornacsarnokában, ahol Egyesületünk férfi felnőtt csapata az OKTAT60 Hatvani KSZSE és a HE-DO B.Braun Gyöngyös csapatai mérkőztek meg egymással. A győzelem végül az NB I-es Gyöngyös csapatáé lett 12 gólos különbséggel.
Tekintettel a mérkőzésre való nagy érdeklődésre Egyesületünk vezetősége már hetekkel a kupamérkőzés előtt megkezdte az előkészületeket annak érdekében, hogy minél több szurkoló tölthesse meg a csarnokot. Ennek eredményeként eddig még soha nem látott nézőszám töltötte meg a mérkőzés estéjén a csarnokot.
A mérkőzés után a csapat edzőjét, Bárány Zsoltot, csapatunk egyik játékosát, Szarvas Ádámot és a gyöngyösiek játékosát, Sipeki Leventét kérdeztük:
Bárány Zsolt
edzőZsolt, néhány perce ért véget a mérkőzés. Azt gondolom, hogy aki eljött szurkolni, az egy nagyon jó mérkőzést és vállalható vereséget látott.
Igen, habár egy picit még sír az egyik szemem, mert ha bátrabbak vagyunk – mint azt az elején is kértem a fiúktól – akkor olyan nyolc és tíz gól között fejezhettük volna be. Ennek ellenére, nincsen semmi panaszra okunk. A fiúk nagyon szépen teljesítettek, kicsit bealudtak, kicsit bátortalanok voltak, de azért mégis egy NB I-es csapattal játszottunk itt Hatvanban és ez mindennél többet ér.Igen, úgy gondolom, hogy az elején picit megijedtünk, akkor el is húztak tíz góllal, de a második félidőben csak két gólt tettek rá, tehát önmagunkra találtunk.
Abszolút. Igazából nagyon féltettem a játékosaimat is, mert nekünk azért mégiscsak a bajnokságra kell koncentrálni. Próbáltam rotálni az egész csapatot, hogy mindenki játsszon egy ilyen ellenféllel szemben. Én nem érzek csalódást, ez is egy építő jellegű dolog lehet a közeljövőre való tekintettel. Nekünk az NB II-es bajnokságot kell megnyernünk, ott kell helyt állnunk.Következő feladat?
Nincs megállás, csütörtökön kezdjük a felkészülést videózással, edzésekkel, mert hétvégén Füzesabonyba megyünk, ahonnan el kell hoznunk a két pontot.Szarvas Ádám
OKTAT60 Hatvani KSZSE játékosaPár perce ért véget a mérkőzés. Nagyon vállalható vereséget szenvedtünk. Milyennek ítéled meg a mérkőzést gólszerzőként?
Pörgős mérkőzés volt, úgy érzem, hogy lehetett volna több is benne, akár tíz alatt is tarthattuk volna őket, de igazából elégedett vagyok az eredménnyel.
Igen, az első félidőben kicsit bátortalanul játszottunk, ott tíz volt köztünk, de a második félidőt csak két góllal hozták.
Igen, egész jól visszajöttünk a mérkőzésbe. Tetszett, hogy az ellenfél is komolyan vette a mérkőzést, tehát nem becsültek le minket. Úgy gondolom, hogy ez egy jó eredmény, amit ma elérhettünk.
Jövő héten megyünk Füzesabonyba.
Ott nyerni kell. Sima két pont. Más eredmény nekem nem elfogadható.
Sipeki Levente
HE-DO B. Braun Gyöngyös játékosaNéhány perce ért véget a mérkőzés, ahol győztetek tizenkét góllal, gratulálok ehhez. Ez igazából nem is volt kérdés, hiszen két osztállyal feljebb lévő NB I-es csapat a tiétek. Milyen volt a mérkőzés, szerinted?
Azt gondolom, hogy becsületesen felkészültünk a mérkőzésre, nem tettünk túl sok különbséget e között és egy bajnoki mérkőzés között. Ugyanúgy meg volt a videós elemzésünk, taktikai edzésünk, komolyan vettük a mérkőzést.Azon néhány személy miatt, aki téged esetleg nem ismer, áruljuk el, hogy te Gyöngyösön játszol, de valójában hatvani vagy. Többször látunk itt, amikor hazai mérkőzésünk van, amikor az időpont nem ütközik a ti mérkőzéseitekkel. Szoktál szurkolni a csapatunknak! Most ezen a mérkőzésen túl vagytok, mi a következő feladat?
Jövő héten Veszprém, a világ egyik legjobb csapata érkezik hozzánk. Nekünk az lesz, az ottani szerepünk,- mint most nektek volt-, hogy tisztesen helyt álljunk, hogy minél szorosabb eredményt legyen a vége és egy jó mérkőzést lássanak a szurkolóink.Igen, láttunk már tőletek kimagasló teljesítményt. Magam is ott voltam – akkor gyöngyösi szurkolóként – amikor tavaly a Szegedet hoztátok döntetlenre. Akkor közel is álltatok a győzelemhez.
Igen, ott nem álltunk messze, de azt gondolom, hogy az történelmi pontszerzés volt a klubunk életében. Nagyon remélem, hogy lesz még ilyenre példa, de hát azért tudni kell, hogy kik az esélyesek, szóval most úgy megyünk fel a pályára, hogy minél szorosabb legyen a végeredmény.További sok sikert a bajnokságban és a kupában is. Így ismerve a csapatokat, kinek örülnél, vagy kit szeretnél elkerülni a kupában?
Különösen nem gondolkodunk ezen. Mindig az adott mérkőzésre koncentrálunk, akit kapunk, azzal kell játszanunk.Köszönöm a riportot, jó utat hazafelé!
Köszönöm a jókívánságokat! Nektek a gratulálok a jó szervezésért és további sok sikert a bajnokságban!