Egy valóra vált álom… /I. rész/

Ha meg tudod álmodni, meg is tudod tenni.
Walt Disney

OKTAT60 Hatvani KSZSE – Juhász ’99 Füzesabonyi SC 26:21 (13:12)

Férfi felnőtt csapatunk, az OKTAT60 Hatvani KSZSE 2019. április 28-án (vasárnap) hazai pályán fogadta a Juhász’99 Füzesabonyi SC csapatát. A mérkőzést nagy várakozás előzte meg, mert tudtuk, hogyha legalább egy pontot szerzünk, azzal behozhatatlan előnyre teszünk szert ellenfeleinkkel szemben, a bajnoki címért folyó küzdelemben.

A bajnokság elején az Egyesületünk vezetősége azt az elvárást fogalmazta meg a férfi felnőtt csapattal szemben, hogy a bajnokság végén a tabella első helyét foglalják el.

Ez a terv most sikerült, illetve a sport, a kézilabdát szeretők álma valóra vált, hiszen a csapatunk a bajnokság következő két fordulójától függetlenül jogot szerzett az NB I/B-be való indulásra. A mérkőzés – hivatalos adatok szerint – 295 fő előtt zajlott.

A mérkőzésről a csapat két játékosát: Buday Dánielt, Varjú Pétert, és a csapat edzőjét, Bárány Zsoltot kérdeztük:

Buday Dániel
játékos

Dani, néhány perce ért véget a mérkőzés, 4-5 góllal győztünk, de ez szinte lényegtelen, hiszen begyűjtöttük a két pontot. Nagy nyomás volt rajtatok a mérkőzés előtt, hiszen mindenki győzelmet várt és azt, hogy most pontot tegyetek a bajnoki címért folyó küzdelem végére.
Igen, Salgótarján összeszedett vereségei miatt egy előnyösebb helyzetbe kerültünk, amit ki is használtunk. Ezek a helyzetek azonban általában nehezek is, mert kétélűek. Egy kicsit leengedett a csapat, hogy lélektanilag talán kicsit könnyebb lesz már a bajnokság vége. Füzesabony azonban jól küzdött, megnehezítette a dolgunkat. A 45. perc környékén nyílt az olló, onnan tudtuk a magunk javára fordítani a mérkőzést.

Igen, elég hullámzó volt a játék, elmentünk hárommal, utána felszívták magukat, jöttek utánunk, nem adták fel.
Igen, az egész bajnokságot kell nézni, hogy mekkora hullámvölgyek vannak egy csapat életében. Úgy gondolom, hogy Nádudvaron rögtön az elején egy nagy vereségbe futottunk, ami – ha lehet ilyet mondani – egy jókor jött pofon volt. Nagyon jókor jött. Azóta a társaság úgy érzem, hogy összeszedetten, tényleg fegyelmezetten készült minden mérkőzésre, aminek meg is lett a gyümölcse.

A gólpasszaidon kívül több gólt is dobtál, de láttunk egy kínai figurát is tőled.
Igen, itt Répával megbeszéltük ezt. Nem tudom, hogy sikerült, talán egy centit is sikerült felemelkedni, de aztán belöktem. Örülök, hogy összejött. (nevetés)

Még két mérkőzés van hátra a bajnokságból. Azt gondolom, hogy lélektanilag lesz nehéz, hiszen tudjuk, hogy a bajnoki cím meg van, de jó lenne nyerni, teljesíteni.
Természetesen! Kiélvezzük ezt a pillanatot, aztán pedig jó sportemberek módjára hazai pályán egy igazi rangadóval, utána pedig idegenben a maximumot próbáljuk kihozni a bajnokságból.

Jó ünneplést a mai napra, legyen ez a végszó!
Köszönjük!

Varjú Péter
játékos

Néhány perce ért véget a mérkőzés, és egy nagyon klassz póló van rajtad. Nekem személy szerint nagyon tetszik a felirat. (Bajnokcsapat feliratos pólót kaptak a játékosok)
Köszönjük szépen az Egyesületnek és a szponzorunknak. Reméljük, hogy a jövőben több alkalommal is lehet rajtunk ilyen.

Lehetett látni, hogy mindkét csapat nagyon odatette magát, nagyon akart, igyekezett. Lehet azt mondani, hogy mindkét csapat folyamatosan hibázgatott, de mi álltunk jobban talpra ebből. Te hogy láttad? Mennyire nyomta rá a mérkőzésre a bélyegét az, hogy nekünk elég egy pont a bajnokság megnyeréséhez?
Ott kezdeném, hogy két hétvége kimaradt nekünk a bajnokságból, lehetett látni az elején, hogy döcögő a játékunk. Bármennyire is nézzük, -oké, hogy csak egy pont kell-, de volt egy pici teher rajtunk. Füzesabony pedig úgy jött ide, hogy nekik minden-mindegy. Hatvanban még nem nyert idén senki, úgy gondolták, hogy játszanak egy jót, lesz ami lesz. Ez úgy is indult, persze hibák egyik oldalon, hibák másik oldalon. Ők jobban tudtak élni a lehetőségekkel, szorosabbá tudták tenni a mérkőzést, csak gratulálni tudok nekik! A végén szerencsére a papírforma érvényesült.

Valóban egy sportszerű, nagyon jó kézilabdát játszó ellenfelet győztünk le. Két mérkőzés van hátra. Azt gondolom, hogy nem mindegy. Salgótarjánban vereséget szenvedtünk, gondolom fűt titeket a visszavágás lehetősége.
Mindenképpen. Ezt beszéltük is már a srácokkal, hogy jó lenne megverni őket. Az őszi vereség miatt is, valamint ha sikerül nyerni két hét múlva, akkor ebben a szezonban csak az NB I-ben játszó Gyöngyös ellen szenvedtünk vereséget itthon. Azért az szerintem egy nagy dolog lenne.

Hát hogyne. További jó ünneplést kívánok nektek, mára már nincs más!
Köszönjük!

Bárány Zsolt
edző

Néhány perce ért véget a mérkőzés, ahol győztünk. Ezt a mondatot csak két mérkőzésen nem tudtam elmondani a szezonban. Nem tudom emlékszel-e rá, de azt mondtad, hogy aki bajnok akar lenni, maximum három veresége lehet. Lehet, hogy a papírforma szerint nincs igazad, mert nekünk még négy is beleférne a mai után. Gondolom egy nehéz teher volt a fiúkon, hiszen hazai pályán bebiztosították több fordulóval a vége előtt. Hogy mentek fel? a pályára? Hogy motiváltad őket?
A mai bizony nem volt egy szép meccs. Több okból sem. Nekem a legnagyobb problémám az, hogy lendületben volt a csapat ezelőtt 3 héttel. Utána jött egy hosszabb szünet. Egyértelmű, hogy ez idő alatt egy kicsit leültünk. A mi szintünkön – NB II- nem tudtunk minden nap edzeni, nem találkoztunk mindig, ez hozza magával azt is, hogy kicsit kiestünk a ritmusból. Ha hétvégén fordulók, tétmérkőzések vannak, akkor nincs ilyen problémánk. A mai napon nagyon ügyeltem arra az eligazításon, hogy ki ne ejtsem azt, hogy bajnok esélyesek vagyunk. Próbáltam felhívni a figyelmet arra, hogy ez egy bajnoki mérkőzés, amit nagyon fontos, hogy megnyerjünk. Ennek ellenére, mindenkinek benne van a tudatában a lehetősége, hogy már most megnyerjük a bajnokságot. Ebben a pillanatban már kimondhatjuk, hogy lezártuk ezt az egészet. Abszolút nem hagyva senkinek esélyt, még arra sem, hogy gondolkodjon, számolgasson, hogy mi lehet. Nagyon örülök, szerintem a szezon legnehezebb, leggyötrelmesebb meccsén vagyunk túl.

Még két mérkőzés van hátra, megint lesz egy hét szünetünk, ezt követően jön Salgótarján, utána pedig idegenben, Hajdúnánáson zárjuk a szezont. Hogy érzed, mennyire lehet a csapatot motiválni?
Igen, ettől függetlenül nem állunk meg. Most jön majd azoknak a játékosoknak az ideje, akik kevesebbet, vagy nem annyit játszottak, illetve van esélyük megmutatni, hogy van-e helyük a jövő évi csapatban. Ettől függetlenül természetesen mindkét mérkőzésen szeretnénk nyerni.

Mester, ilyenkor már a bajnokság megnyerése után néhány perccel, két fordulóval pezsgőtől átitatott pólóban nem is akarlak faggatni. Gratulálok, jó ünneplést a mai napra!
Köszönjük!