Egy vereség, egy győzelem

VS Dunakeszi- Hatvani KSZSE 27:14

Hatvani KSZSE- Váci KSE 28:20

FU14-es csapatunk 2019. november 16-án (szombaton) játszotta a bajnokság soron következő mérkőzésit. Az egyik mérkőzését elvesztették, a másikat azonban megnyerték.

A mérkőzésről a csapat edzője, Pintér Zoltán számolt be:

„Az első mérkőzésen a Dunakeszi csapata volt az ellenfelünk, akik több ideje játszanak együtt, mint mi, ami a játékuk sebességén is meglátszott. Védekezésben sokszor lemaradtunk tőlük, illetve a támadásban elkövetett hibáinkat rendre indítás gólokkal büntették. Ennek ellenére szépen küzdöttek a fiúk, aminek a vége egy vállalható vereség lett.

A második mérkőzésen a Vác csapata következett. Itt már két azonos képességű csapat állt egymással szemben. A srácoknak sikerült tartani magukat ahhoz, amit a meccs előtt megbeszéltünk. Lendületes támadó játékkal, remek védekezéssel és kiváló kapusteljesítménnyel sikerült egy nagyobb arányú győzelmet aratni.

Gratulálok a Fiúknak!”