Egyesületünk új játékosa – Buday Dániel

Balról: Havassy Kálmán /elnökségi tag/, Szombati Lajos /Hatvani KSZSE Alelnöke, a felnőtt férfi csapat névadó szponzorának, az OK-TAT-60 Kft-nek tulajdonosa/, Buday Dániel, Antalóczy Péter /a Hatvani KSZSE Elnöke/, Bárány Zsolt /a Hatvani KSZSE Utánpótlás Szakmai Igazgatója, a felnőtt férfi csapat edzője/

Büszkén és örömmel tudatjuk minden hatvani kézilabdát és általában a sportot kedvelőknek az alábbi hírt: Egyesületünk új játékosa: Buday Dániel.

A kézilabda rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni Egyesületünk új játékosát, Buday Dánielt. A napokban sikerült megegyeznünk, hogy csatlakozik hozzánk, tovább erősítve a 2018-2019-es Bajnokságban induló Csapatunkat. A Danival készült riportot hamarosan közzétesszük, addig is egy rövid szakmai életút bemutatót teszünk közzé róla.

Buday Dániel magyar válogatott kézilabdázó és edző, 11 éves korában csatlakozott a Pick Szeged utánpótlás akadémiájához, ahol édesapja Buday Ferenc is edzette, illetve ahol olyan későbbi válogatottakkal játszott együtt, mint Nagy László.
1997-ben két évre a Tisza Volánhoz került kölcsönbe, ahol tizenhat éves korában mutatkozott be a magyar élvonalban. 1999-ben visszatért a Pick Szegedhez, ahol kis időn belül a hazai és a nemzetközi mezőny egyik meghatározó játékosává fejlődött.
Buday 2000 májusában, egy Ukrajna elleni találkozón mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 92 alkalommal lépett pályára. Részt vett a 2003-as világbajnokságon, a 2004-es Európa-bajnokságon és olimpián, valamint a 2007-es világbajnokságon.
2003-ban a Fotex Veszprémhez igazolt, akikkel 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban is megnyerte a magyar bajnokságot, és kétszeres kupagyőztes lett.
2006 nyarán légiósnak állt és a német Rhein-Neckar Löwen játékosa lett. 2008 nyarán egy évre kölcsönadták a svájci Kadetten Schaffhausennek.

Egy év múlva a Ferencvárosi TC csapatában folytatta pályafutását.2011 nyarán rövid ideig visszatért Szegedre, majd 2013 nyarától az Orosháza játékosa volt és ott fejezte be pályafutását a 2015-2016-os idény végén.

Visszavonulását követően 2016 decemberében az Orosháza vezetőedzője lett. 2018 májusában a Mezőkövesdi Kézilabda Club élére nevezték ki.