Egynapos kupán vett részt női felnőtt csapatunk

Hatvani KSZSE- VS Dunakeszi 21:18
Kazincbarcikai KSE- Hatvani KSZSE 24:22
Hatvani KSZSE – Inárcs Örkény KC 26:22

Női felnőtt csapatunk 2022. szeptember 3-án egy egynapos kupán vett részt Dunakeszin, ahol négy csapat mérkőzött meg egymással. A feladat nem volt egyszerű, hiszen egy nap alatt egy-egy csapat három mérkőzést játszott rövidített játékidővel.
Csapatunk két győzelemmel és egy vereséggel zárta az egynapos tornát és ezzel az MKSZ általános versenyszabálya szerint meg is nyerte azt!

A tornáról a csapat edzője, Bárány Zsolt számolt be:

„Azzal szeretném kezdeni, hogy köszönjük a VS Dunakeszi csapatának a meghívást és a szíves vendéglátást, hiszen ez volt az utolsó erőfelmérési lehetőségünk a jövő héten kezdődő bajnoki rajt előtt. Abszolút elégedett vagyok a lányok teljesítményével, hiszen menetközben voltak kisebb sérülések is, ezért inkább nem akartam kockáztatni, így az utolsó mérkőzésre kevesebb játékos állt rendelkezésre. A lányok egyre fáradtabbak voltak, de ennek ellenére kitűnően teljesítettek. Ez a torna azért volt jó, mert a célunk az volt, hogy a fizikális állóképességünket javítani tudjuk. A mi szintünkön ez csúcsterhelés volt. Mivel nem volt teljes a csapatunk – Petrovics Panka hiányzott -, másképp kellett forgatnom a csapatot, de azt gondolom, hogy amit lehetett az gyakoroltunk.”