Elkészült az Egyesület második műsorfüzete!

Kedves Hatvani Kézilabda Szurkolók!
Tisztelt Támogatóink!

Egyesületünk, a Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sportegyesület második műsorfüzetét tarthatjátok hamarosan a kezetekben!

Műsorfüzetünket a mai nappal vettük át Visual Print nyomdától 2500 példányban. Az előző füzetünkhöz képest bővebb kiadásban, hiszen most a Felnőtt női csapatunk is helyt kapott kiadványunkban. Szintén újdonság, hogy hirdetőink száma is megnőtt, idén már 17 támogatónk segített, hogy létrejöjjön ez a kiadvány.
A hétvégén már mindenki számára elérhető lesz – térítés mentesen – a hazai mérkőzéseinken, illetve Hatvan város több pontján, a nagyobb üzleteiben és bevásárló központokban. Ezen felül napokon belül, minden hatvani általános, és középiskolába is viszünk a füzetből.

Szeretnénk megköszönni minden egyes támogatónknak, szponzoráló cégnek és mindazoknak, akik segítettek, hogy ez a műsorfüzet most létrejöhessen. Köszönetet szeretnénk mondani Hatvan város önkormányzatának, illetve Hatvan város polgármesterének Horváth Richárd Úrnak a támogatásáért, továbbá azoknak a cégeknek, szervezeteknek, akik a műsorfüzetben most nem szerepelnek, de folyamatosan segítik egyesületünk munkáját.

A támogatók közül külön szeretnénk kiemelni a Mader Logisztika Kft.-t, mint a legnagyobb helyi támogatónkat, illetve felnőtt férfi csapatunk névadó szponzorát az OK-TAT-60 Kft.-t.
Külön is szeretnénk köszönetet mondani média támogatóinknak, a Média Hatvan Nonprofit Közhasznú Kft.-nek, a Hatvan Televíziónak, illetve a Hatvani Hírlapnak. Kívánjuk, hogy ezek az együttműködések hosszú távúak és sikeresek legyenek!

Szeretettel várunk mindenkit hazai pályán a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornacsarnokába, ahol remek sportélmény mellett, kitűnő hangulat is várja Önöket! Emellett mindig nagy öröm számunkra, ha idegenbeli mérkőzéseinkre is ellátogatnak!

Szurkoljunk együtt csapatainknak!