Elkezdődött a mátraderecskei kézilabda tábor!

Idén is megrendezésre kerül Mátraderecskén a kézilabda tábor, melyet az Egyesületünk hosszú évek óta rendszeresen szervez a Hatvani KSZSE-nél versenyző gyerekek számára. A mai napon, (június 18-án) a tábor első turnusa, az alsó tagozatos fiúk és lányok (U7-től U10-es korosztályig) indultak útnak.

Őket váltja majd fel a második turnus június 23-án (szombaton), amikor is a felső tagozatos csapatok (leány serdülő csapat, U11-es fiú) költöznek be a táborba, majd végül az utolsó befejező (U12, U14, Ifi) turnus június 28-tól látogat el Mátraderecskére.

Hétfőn reggel 9 órakor, a Hatvani Kodály Zoltán Általános Iskolától indult el 28 gyermek és az őket elkísérő három edző, illetve két felügyelő szülő.

A gyerekeket az Egyesület két mikrobusza szállítja Derecskére, ahol a szállás elfoglalása után meg is kezdik az első edzéseiket.

Naponta két edzés vár a gyerekekre, illetve különféle kézilabdás foglalkozások, emellett pedig strandolás és szabadidős tevékenységek színesítik a táborban töltött napjaikat.

Indulás előtt beszélgettünk Nagy Flórával és Nagy Lilivel, akik az Iskolaprogram keretein belül ismerkedtek meg a kézilabdával az idén, illetve most először vesznek részt a nyári táborunkban:

Honnan hallottatok erről a kézilabda táborról?
Andor bácsitól hallottunk először erről a táborról, ő az edzőnk itt a Kodályban és mi ez után jelentkeztünk.”– árulta el Flóra. „Én pedig Flórától, az unokatesómtól hallottam.- folytatta Lili, aki azt is elárulta, hogy a tábor ideje alatt szobatársak is lesznek Flórával.

Milyen programokon vesztek majd részt az egy hét során?
„Nagyon sokat fogunk kézilabdázni és edzeni, illetve megyünk majd strandra is.”- folytatták a lányok.

A tábor végeztével, milyen egyéb nyári programotok lesz még?
„Közösen megyünk még a Balatonra, illetve Horvátországba is.” –fejezte be Flóra.

Vannak azonban olyan gyerekek , akik már több alkalommal is táboroztak. Szegedi Zoltán például még csak negyedikes létére, immár harmadik alkalommal vesz részt a nyári táborunkban:

Nagyon vártam már a tábort, hiszen nagyon sokat szoktunk ott kézilabdázni, nyársalni, és úszni is. Délelőtt, délután és reggelente szoktak lenni edzéseink, ahol sokat gyakorlunk. Tavaly például az indulócselt tanultuk meg, amit egész évben tudtam hasznosítani.” – árulta el nekünk „Zozó”.

Az induláskor természetesen az örömtől kicsattanó gyerekek mellett, ott voltak az aggódó szülők is, akik ha nehezen is, de búcsút intettek a kis játékosoknak. Szülői oldalról Torda Tibort kérdeztük, akinek kisfia, Olivér már második alkalommal vesz részt a táborban.

Ismét elindult a csemete a táborba?
„Így van, ez szülőként egy nagyon stresszes pillanat nekünk, amikor elengedjük a gyereket a táborba, de bízom abban, hogy minden rendben lesz! A tavalyi év nem volt egyszerű, hiszen voltak kisebb zökkenők, de hiszem, hogy az egy év alatt sikerült annyira megerősödnie, hogy most már haza se szeretne jönni a végén!”

Mik voltak a tavalyi emlékek, mesélt ezekről otthon?
„Abszolút! Nagyon tartalmas volt mind a tábor, mind az ottani élmények. Véleményem szerint nagyon jó kis csapat jött össze a fiatalok között és bízom abban, hogy ez a jövőben is erősíteni fogja őket!”

A közel három hetes tábor ideje alatt, mintegy 11 edző és szülő felügyeli majd a gyerekeket, akik már az első nap belevetik magukat a kézilabdázásba és már rögtön edzéssel veszik birtokba a mátraderecskei tornatermet.

A gyerekek várhatóan, az elmúlt évek tapasztalatai alapján, nagyon jól fogják érezni magukat és a rengeteg programnak, és edzésnek köszönhetően egy percig se unatkoznak majd.

Amennyiben bármilyen kérdésük merülne fel, vagy csak érdeklődnének a gyerekekkel, vagy a táborral kapcsolatban, akkor hívják nyugodtan, a honlapunkon turnusbeosztásokban megjelölt edzőket.