Minden héten szerdán kooperációs megbeszélést tartunk az épülő sportcsarnok területén, ahol Egyesületünk elnöke, műszaki ellenőre, az Önkormányzat képviselői, illetve az építők – fő-és alvállalkozók- képviselői vesznek részt. Először a terület bejárása történik meg, majd egyeztető megbeszélést folytatnak a felek.
A mai nap állását jól lehet látni a képeken. Várhatóan a hónap végére elkészülnek a kivitelezők a csarnokban található összes válaszfal megépítésével- öltözők, kiszolgáló helységek, mosdók, stb.-, illetve már folyik a közművek kiépítése is. Megkezdődtek a szigetelési munkák, illetve a csarnok díszítő paneleinek felrakása is. Az utóbbi rettentően bonyolult feladat, hiszen ehhez geodéták segítségét kellett igénybe venni, mert ezek a panelek milliméter pontossággal kell, hogy csatlakozzanak egymáshoz. Épül a tűzivíztározó is, melynek kivitelezését a magas belvíz akadályozza, de jelenleg az építők a terv szerint haladnak a kivitelezéssel, így várhatóan a jövő év tavaszára birtokba is vehetjük az épületet. Bízunk abban, hogy a 2019/2020-as bajnokság utolsó mérkőzéseit már itt tudjuk megrendezni.
Több képet készítettünk a bejárás során, ezeket tesszük most közzé.