Évértékelő – NB II női felnőtt-Észak-kelet

A bajnokság felénél minden edző értékelte a csapatát. Ezeknek az értékeléseknek a rövidített kivonatát tesszük közzé nektek.

A mai napon Padla József beszámolóját olvashatjátok, aki a női felnőtt csapat edzője.

A női felnőtt csapatunk az őszi bajnokságot már az NB II Észak-keleti csoportjában kezdte meg. A csapat létszáma 20 fős keretből áll, melybe az utánpótlás játékosok is beletartoznak. Az őszi szezon megkezdése nem volt egyszerű feladat a lányoknak, hiszen új edzővel kezdték meg a felkészülést és új játékosok érkeztek a csapatba.

Ezek olyan szerkezeti változások voltak, amelyek eredményes működéséhez időre van szükség. Erre nekünk főként a nyáron volt lehetőségünk, a felkészülési időszakban. Az iskola beköszöntével az utánpótlás csapatoknak is szükség volt a teremre, így a bajnoki ciklusban már kevesebb lehetőségünk volt felkészülni az adott mérkőzésekre. Az osztályváltásnak köszönhetően az ellenfelek játékfelfogásához, tempójához és agresszivitásához is alkalmazkodnunk kellett, ami sok mérkőzésen észrevehetően gondot okozott.

A tavaszi felkészülésünk feladata az lesz, hogy az őszi szezon tanulságait levonjuk és figyelembe véve ezeket javítsunk a hibáinkon. 6-8 hetes felkészülést tervezek edzőmérkőzésekkel, és bízom benne, hogy elérkezik az áttörés a csapat életében és a pár gólos vereségek győzelemmé alakulnak, amely egy biztos pozíciót eredményez a bajnokság végén.