Ez nem a mi napunk volt – Nádudvari ASK – OKTAT60 Hatvani KSZSE 26:22 (14:10)

Mérkőzés időpontja
2018. 09. 30. 16:00
Játékvezetők
Héjja Ádám, Kónya Balázs
Versenybíró
Sándor Tamás
Nézőszám
250 fő
Hatvani KSZSE
Hudák – Répási 2, Szarvas Ádám 2, Varjú 1, Vad 1, Blazsek, Horváth 8 (4)
Cserék
Szarvas András (kapus) – Buday, Pintér 1, Veres 4, Major, Nagy G. 1, Molnár K., Tóth Máté 2
Kiállítások
6 ill. 4 perc
Nézőszám
250 fő
Hétméteresek
5/1 ill. 4/4

Férfi felnőtt csapatunk, az OKTAT60 Hatvani KSZSE a soron következő bajnoki mérkőzését szeptember 30-án a Nádudvari ASK csapata ellen játszotta.

Vendéglátónk az előző bajnokságban a 10. helyén végzett. Köztudott, hogy a NB II-es bajnokságok 12 fős csapatokból állnak, illetve a bajnokság végén két csapat esett ki.

Rendhagyó módon nem a megyei bajnokságból lett feltöltve a tabella, hanem Salgótarjánt és minket tettek át az Észak-keleti régióba. Tekintettel a Vác elleni nagyszerű sikerünkre, illetve, hogy az első, illetve második fordulóban sikerült legyőznünk az előző bajnoki év ezen csoportjának a második, illetve a harmadik helyezettjét a papírforma szerint nekünk egy sima győzelmet kellett volna aratnunk ezen a mérkőzésen. Ez nem így történt!

Ellenfelünk gyakorlatilag az első perctől kezdve magabiztosan irányította a mérkőzést és valójában csak felzárkózási lehetőségeink voltak, de soha nem sikerült ezt megtennünk, illetve egyenlítenünk. Sajnos, sem támadásban sem védekezésben nem tudtuk azt a minimális elvárható szintet teljesíteni, ami elég lehetett volna győzelemhez.

Sok mindent elmond a mérkőzésről vezetett stasztikánk , mely szerint 25 ziccert hagytunk ki és ehhez társult 15 támadásban eladott labda. Az utóbbi nem azt jelenti, hogy lövési kíséretünk volt, de nem sikerült, hanem, hogy nem értünk oda a kapuhoz, vagy az ellenfelünk megszerezte menet közben a labdát.

A mérkőzés után Bárány Zsolt edző röviden értékelte az öltözőben a csapat teljesítményét, melyben többek között elmondta, hogy nem erre számított a csapattól. Vasárnap a Hajdúböszörmény csapata érkezik hozzánk és ne felejtsük el, hogy rá néhány napra 2018. október 10-én, 19 órakor pedig a Magyar Kupa II. fordulójában a Balassagyarmat NB/B-s csapatát fogadjuk.

Ennél a teljesítménynél mindenképpen többre van szükség, ahhoz pedig különösen, hogy a célunkat, a bajnoki cím elérését elérjük.


TABELLA JELENLEGI ÁLLÁSA

hely csapat M GY D V LG KG GK PONT
1. Juhász `99 Füzesabonyi SC 3 3 0 0 91 59 32 6
2. Tiszavasvári SE 3 2 1 0 81 77 4 5
3. Kazincbarcikai KSE 3 2 0 1 82 75 7 4
4. Nádudvari ASK 3 2 0 1 80 73 7 4
5. Salgótarjáni Strandépítők 3 2 0 1 77 71 6 4
6. OKTAT60 Hatvani KSZSE 3 2 0 1 74 70 4 4
7. Nyírbátori SC 3 1 1 1 76 81 -5 3
8. Hajdúböszörményi TE 3 1 0 2 88 76 12 2
9. Kisvárdai KC 3 1 0 2 77 81 -4 2
10. Fehérgyarmati VSE 3 1 0 2 68 82 -14 2
11. Hajdúnánás KSE 3 0 0 3 76 83 -7 0
12. Berettyó MSE 3 0 0 3 56 98 -42 0