Felkészülési mérkőzés: OKTAT60 Hatvani KSZSE – Füzesabonyi Sport Club – 34:24 (14:11)

Férfi felnőtt csapatunk tegnap játszotta soron következő felkészülési mérkőzését. A hazai pályán játszó fiaink igazán kitettek magukért, hiszen fölényes győzelmet arattak a Füzesabony Sport Club fölött.

A rutinos NB I B-s balassagyarmati csapat ellen szerzett tapasztalatokat jól tudtuk hasznosítani a hozzánk hasonlóan szintén NB II-es bajnokságban induló füzesabonyi együttessel szemben.

Már a találkozó elején észrevehette a nézőközönség, hogy a védelmünk az előző mérkőzés után új erőre kapott és rendre hárítani tudtunk ellenfelünk támadásait, kezdeményezéseink pedig döntően góllal végződtek. Így a félidő végére 3 góllal vezettünk és 14:11 eredménnyel mehettek a csapatok pihenőre.

A második játékrészben folytatódott a hatvani fiúk remek teljesítménye, hiszen mind helyzetkihasználásban, mind védekezésben, valamint kondícióban is riválisunk fölé nőttünk. A végeredmény jól tükrözi a teljesítményünket, hiszen 34:24 állás mellett 10 góllal nyertünk.

Természetesen egy felkészülési mérkőzés nem ad teljes képet egy csapatról, mégis bizakodók lehetünk, hiszen minden játékosnak kitűnő a hozzáállása, ez a remek kondícióval kiegészülve pedig igazán eredményes szezont ígér. A csapat új tagjai is egyre jobban beilleszkednek, jól megy a közös munka.

A felkészülési időszak még nem ért véget, így még van idő a csapat „finomhangolására”, a mai napon kezdődő siroki edzőtábor erre kiváló alkalmat adhat.

A következő héttől kezdve újra folytatódnak az edző mérkőzések. Augusztus 30-án találkozunk a Dunaharaszti MTK együttesével, valamint szeptember 1-től indulnak a B.Braun Gyöngyös és a Pénzügyőr SE csapataival a visszavágós mérkőzéseink.

A csapat szeptemberi felkészülési terve hamarosan megtalálható lesz a honlapunkon, valamint a Facebook oldalunkon is.

Hajrá Hatvan!