Már a bajnokság megkezdésekor is kerestünk még egy balszélsőt csapatunkba. Mindenképpen szükséges, hogy egy adott posztra két, vagy több játékosa legyen egy csapatnak, mert a mérkőzés során nem árt, sőt kell időnként pihentetni a játékosokat, de közbe jöhetnek betegségek, illetve sérülések is. Most, Horváth Rolandnak végre társa akadt ezen a poszton, mert, hogyha őt cserélni kellett, eddig egy bal átlövővel oldottuk meg ezt a pótlást, ami nem volt egy tökéletes megoldás. Röviden szeretnénk bemutatni új játékosunkat.
Kérlek mesélj az eddigi pályafutásodról!
8 éve Iványi Bálintnál kezdtem el kézilabdázni Egerben, aztán sok nagyon jó edző kezei alatt dolgoztam. 3 éve játszom NBI ifiben, és az előző évben már pár alkalommal a felnőtt csapat edzésein és egy meccsén is részt vettem.
A 2018/2019-es szezon felénél érkeztél hozzánk. Hogy kerültél ide?
Épp csapatot kerestem, mikor volt edzőm, Padla József a klubhoz érkezett és szólt, hogy a csapatnak szüksége volna még egy balszélsőre.
Hogy halad a beilleszkedés? Játszottatok már a fiúkkal?
Úgy gondolom, hogy jól. Számomra nagyon új volt a légkör, mivel mióta elkezdtem a kézilabdát egy csapatban játszottam végig, de már kezdek felszabadulni.
Igen, már két edzőmérkőzésen túl vagyunk, még össze kell szoknom a csapattársaimmal, de szerintem ez rövid időn belül menni fog.
Mit vársz az idei szezontól? Mi a célod egyénileg, illetve a csapattal?
Természetesen mint minden csapattársam a győzelmet a bajnokságban. Számomra is ez az elsődleges cél, amit kemény munkával magunkénak tudhatunk a szezon végére.