Férfi felnőtt beszámoló

A bajnokság végén minden edző értékelte a csapatát. Ezeknek az értékeléseknek a rövidített kivonatát tesszük közzé nektek.

A mai napon Bárány Zsolt beszámolóját olvashatjátok, aki a férfi felnőtt csapat edzője.

A 2018/2019-es bajnoki évet konkrét célokkal kezdtük el. A tavalyi szezont a férfi felnőtt csapat a dobogó harmadik fokán zárta és az idei bajnokság megkezdése előtt a dobogó legfelső helyét tűztük ki elvárásnak. Ennek érdekében a csapatot megerősítettük meghatározó játékosokkal: Hudák Henrik, Buday Dániel, Molnár Kristóf, Padla József, Tóth Máté és Pintér Zoltán személyében. A tél folyamán csatlakozott továbbá a csapathoz Igó Ádám és Hassilló Norbert. Az edzéseket heti három alkalomról négyre emeltük, amiket kisebb -nagyobb részvételi aránnyal, de sikerült végig vinni a bajnokság folyamán. A csapat az NB II Észak-keleti csoportjába lett átsorolva, ami nem kis nehézségeket gördített elénk. Fárasztó, hosszú utakat kellett megtennünk egy-egy mérkőzés előtt. A szezon folyamán 22 bajnoki mérkőzést játszottunk, ebből 19-et sikerült is megnyernünk. Becsúszott 3 vereség, de így is 38 ponttal és 128-as gólkülönbséggel, magabiztosan végeztünk a dobogó első helyén, 6 ponttal megelőzve így a nagy riválisunkat, a Salgótarján csapatát! Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az utolsó mérkőzésen azoknak adtam játéklehetőséget, akik a bajnokság folyamán kevesebbszer jutottak lehetőséghez, illetve több ifistát is kipróbáltunk a felnőtt keretben és így szenvedtünk minimális verséget. Ez a mérkőzés azonban már a következő bajnokságra való felkészülésről szólt és nem az akkori bajnokságról.

Pozitív eredménynek tudhatom be azt a tényt is, hogy sikerült megszilárdítani a csapatnál a megfelelő hozzáállást. Sokszor igazi csapatként tudtunk funkcionálni a pályán. Szakmailag előremutató a védekezésünk, ami nagyban hozzájárult az elért eredményhez. Nagy büszkeség, hogy mi kaptuk a legkevesebb gólt a bajnokságban. Ebből is látszik, hogy mennyire fontos a védekezés hatékonysága.

Negatívumként talán azt tudnám mondani, hogy mint egyéni, mint pedig csapatjáték szinten lehetett volna a támadójátékban nagyobb koncentráció. A helyzeteink kihasználásával sem volt mindig maximálisan elégedett. Koncentráltabb és hatékonyabb támadójátékra van szükségünk a jövőben. Ezt az állításomat az is igazolja, hogy az adatok alapján nem mi lőttük a legtöbb gólt. Ezen a jövőben mindenképpen változtatunk kell.Mivel jövőre magasabb osztályban fog szerepelni a csapat, muszáj, hogy néhány igen rutinos játékossal megerősítsük a keretet. Véleményem szerint a mostani csapat körülbelül 80% -a alkalmas lesz az NBI/B-ben való szereplésre. A jövőbeni célunk nem más, mint az, hogy az első évet egy magabiztos helyen zárjuk. A támadójátékunkat még hatékonyabbá szeretnénk tenni, a védekezésünket pedig be kell betonoznunk.

Összességében nézve, a férfi felnőtt csapat fennállásának legjobb évét produkálva feljutott az NBI/B-be. Ez egy nagyon komoly teljesítmény. Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek a sikernek!