Férfi Ifjúsági csapatunk: Hatvani KSZSE – TFSE-KSI 25:41 (14:22)

Helyszín: Hatvan, Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola tornacsarnoka
Játékvezetők: Vernyik László, Paulovics Zsolt
Nézőszám: 70 néző
Hatvani KSZSE: Kométh, Antalóczy, Imre-2, Molnár-9, Fehér-2, Kátai, Kovács-6, Fodor, Bodó, Vasas-1, Takács-2, Schrötter-3, Nagy
7 méteres: 1/1
Kiállítások: 2 perc, ill. 1 piroslap

Férfi ifjúsági csapatunk a hétvégén hazai pályán fogadta a TFSE – KSI együttesét, amely jelenleg a bajnokság első helyezettje. Több játékosunkat sajnos betegség és a sérülés miatt nélkülözni kényszerültünk az összecsapáson. A mérkőzésről a csapat edzője, Kovács Tibor számol be nektek:

„Március 4-én, 14 órától a listavezető KSI csapatával mérkőztünk meg, ahol a vendégcsapat egyértelmű esélyese volt a találkozónak, főleg annak tükrében, hogy mind Nagy Gergely, mind Kedves Hugó sérülés miatt nem játszhatott.

Az első játékrészben igazán jó játékot mutattunk, sőt esetenként a vezetést is átvettük. A félidő vége felé Imre Viktor sérülése után tett szert több gólos előnyre a vendég együttes. A második etapban már egyértelműbb volt a helyzet, ekkor már minden lőtt gólért meg kellett harcolnunk és a sérülésektől és betegségtől megtépázott csapatunk egyszerűen elfogyott.

Sportszerű mérkőzésen, jó játékvezetés mellett élvezetes, akciókban gazdag összecsapást láthattak a nézők.

Összességében nagyobb részt elégedett vagyok a mutatott teljesítménnyel, persze bőven akad kijavítandó elem a játékunkban. Úgy gondolom, hogy amennyiben a sérülések, betegségek elkerültek volna bennünket, akár pontszerzési lehetőségünk is lett volna. Ami nagy előny, hogy olyan játékosok játszhattak többet, akiknek erre általában kevesebb lehetősége van, illetve a belső posztokon is megfelelő játékidőt tudtak tölteni a fiatalabb játékosok. Ezt a jövőben mindenképpen kamatoztatni tudjuk.

Következő mérkőzésünk a Solymár csapata ellen lesz március 10-én 14 órától, Solymáron.”