FU11-es mérkőzések

A következő FU11-es bajnoki forduló Füzesabonyban került megrendezésre.

A mérkőzésekről a csapat edzője, Sipeki Levente számolt be:

“Az első mérkőzésen a füzesabonyi csapattal találkoztunk, ahol egy végletekig kiélezett csatát láthattunk. Mindkét félidőre jellemző volt a kemény védekezés, elől pedig kevés technikai hiba, és szép megoldások jellemeztek minket. Ennek ellenére az ellenfél sem adta könnyen a győzelmet, az utolsó másodpercekben dőlt el a találkozó, egy nagyszerű párharcon látványos győzelmet arattunk.

A második próbatétel alkalmával az alsózsolcai gárdával játszottunk volna, azonban lemondták ezt a hétvégét, így ismét az egyik olyan ellenféllel néztünk farkasszemet, akivel már korábban összemértük az erőnket. A gyöngyösi csapatról van szó, akiktől azt kaptuk, amit vártunk. Bár támadásban gyorsan járatták a labdát, többször megtalálták a beállójukat is, így a kelleténél több tiszta labdájuk volt, ugyanakkor a védekezésünk továbbra is kiválóan helyt állt. A lerohanásainkban előjöttek a hibák, ezáltal minimális hátrányba kerültünk, bár így is lett volna esély a mérkőzés megfordítására. A két héttel ezelőtti viadalhoz képest sokkal közelebb kerültünk a gyöngyösiekhez, a végére apró differencia alakult ki a két csapat között, szűk vereséget szenvedtünk.

Mindent egybevetve azt gondolom, hogy a legfontosabb szegmense a játéknak az előrelépés, ami egyértelműen megtörtént, így nem lehet ok a panaszra, jól teljesítettek a fiúk. “