FU9- évértékelő

A bajnokság végén minden edző értékelte a csapatát. Ezeknek az értékeléseknek a rövidített kivonatát tesszük közzé nektek.

A mai napon Pintér Zoltán beszámolóját olvashatjátok, aki az FU9-es csapat edzője.

A csapatot idén januárban vettem át és elsődleges célom az volt, hogy a fiúkat megismerjem, illetve szerettem volna felmérni, hogy hol tartanak és milyen irányba kell velük elindulni.
Az első benyomásom az volt, hogy az alapokat szinte mindenki egész jól elsajátította az előttem velük foglalkozó kollégáktól (gondolok itt olyan alap dolgokra, mint labdavezetés, talajról lövés, felugrásos lövés, 3 lépés a labdával stb.). Az természetesen nem volt kérdés, hogy rengeteg gyakorlásra van még szükség ezeken a területeken is, de kiindulásnak jó volt. Elképzelésem a továbbiakra az volt, hogy a már meglévő tudást csiszolva több koordinációs és képességfejlesztő feladatot adjak a srácoknak és hogy a helytelen mozdulatokat minél hamarabb ki tudjuk javítani. Emellett az első pár alkalom után az egymás elleni játékok közben azt vettem észre, hogy az összjáték fogalma igencsak hiányos a srácoknál inkább egyénileg próbálják megoldani a helyzeteket, tehát ezen a téren is változtatni kell és meg kell tanítani nekik, hogy a kézilabda egy csapatsport. Jövőbeni célom ezen elvek tovább vitele és lehetőség szerinti bővítése a fejlődést figyelembe véve.

Az edzések hétfőn és szerdán alkalmanként 1-1 órában voltak a Kodály tornatermében, hétfőn egyedül, még szerdán Szarvas Ádámmal közösen tartottuk a foglalkozást, ami különösen jó alkalom volt arra, hogy a rosszul berögzült mozdulatokat jobban tudjuk javítani, új dolgok tanulásánál pedig, hogyan legyenek a feladatok végrehajtva. A Létszámmal úgy gondolom, hogy elégedettek lehetünk, hiszen 15 igazolt játékosból a stabil edzéslátogatottság átlagosan 10-12 fő körül van.
Összességében elégedett vagyok az ez évi teljesítménnyel és fejlődéssel.