Futaki Hajnalka

Rövid riportok keretein belül szeretnénk bemutatni, a Hatvani KSZSE felnőtt női csapatának új játékosait.

1. Kérlek, pár szóval mesélj az eddigi pályafutásodról! Milyen csapatokban játszottál? Milyen sikereket értél el csapataiddal, illetve egyénileg?
Medgyesegyházán ismerkedtem meg a sportág alapjaival, majd 2004-ben a Békéscsabai Előre NKSE igazolt sportolója lettem. Végigjártam a korosztályos csapatokat, majd fiatalon a felnőtt kerethez csatlakoztam. 2006-tól az Előre felnőtt csapatában védtem. Időközben a korosztályos utánpótlás válogatottakban is szerepeltem. (serdülő, ifjusági, junior). 2012-ben a Siófok KC csapatába igazoltam, ahol két évet töltöttem el. Onnan Szeged KKSE NB1-es csapatába szerződtem egy évre, majd visszatértem nevelőegyesületemhez Békéscsabára. 2016-ban a Szombathelyi KKA egyesületéhez igazoltam, ahol a játék mellett már elkezdtem foglalkozni a fiatalok képzésével is kapusedzőként. A tavalyi évet a Kispest NKK csapatánál töltöttem.

Sporteredményeim:

  • NB1/B Nyugati csoport 2. hely 2016-2017
  • Magyar Kupa 3.helyezés 2013.
  • Magyar Női Bajnokság 10. helyezés 2013
  • Női EHF Kupa induló 2012-2013
  • Magyar Női Bajnokság 9. helyezés 2012
  • Magyar Kupa 2. helyezés 2011-2012
  • Női EHF Kupa induló 2010-2011
  • Magyar Női Bajnokság 4. helyezés 2010
  • Magyar Kupa 3. helyezés 2010
  • Női EHF Kupa induló 2009-2010
  • Magyar Női Bajnokság 4. helyezés 2009
  • Magyar Női Ifjúsági Bajnokság 3. helyezés 2009
  • Országos Diákolimpia Bajnok 2009
  • Országos Ifjúsági Kupa 1. helyezés 2008
  • Országos Diákolimpia Bajnok 2008
  • Női Junior Világbajnokság – 2008.08.03. – Női csapat, 5. helyezés
  • Női Ifjúsági Európa Bajnokság – 2008.07.05. – Női csapat, 3. helyezés
  • Női Junior Európa Bajnokság – 2007.08.19. – Női csapat, 8. helyezés
  • Országos Serdülő Bajnokság 3. helyezett 2007
  • Országos Serdülő Bajnokság 2. helyezett 2006

2. Miért esett a választásod a Hatvani KSZSE-re?
Idén arra az elhatározásra jutottam, hogy a profi sportot abbahagyom és a civil életre szeretnék inkább koncentrálni. Őszintén megmondom hiányzott a kézilabda az életemből, valahol még szerettem volna játszani. Telefonon megkeresett Zsolti, tetszett az általa felvázolt jövőkép és sikerült is hamar megegyeznünk.

3. Hogy halad a beilleszkedés?
Már több mérkőzésen túl vagyunk. Teljesen pozitív kép alakult ki bennem a csapatról, kedvesek és segítőkészek voltak az első pillanattól kezdve. Véleményem szerint egy nagyon küzdős és hajtós csapat vagyunk, akik örülnek egymás sikereinek, és biztatják egymást a pályán.

4. Milyen teljesítményt vársz el magadtól az idény során?
Védéseimmel segíteni szeretném a csapatot a kitűzött céljaink elérésében.

5. Mit vársz el a csapattól az idény során?
Remélem a szezon végén a mi nyakunkba akasztják az aranyérmet.