
2018. 10. 07. 10:00
25 fő
Juhász Krisztián, Antalóczy Botond
4 ill. 6 perc
11/8 ill. 12/10
Hatvani KSZSE
Juhász enikő (kapus) – Besze, Braun 1, Czakó 6, Németh 2, Petri, Szekeres, Oláh 1, Krizsán, Blaskó 8
Női ifjúsági csapatunk 2018. október 7-én (vasárnap) játszotta soron következő mérkőzését hazai pályán a Domony KSE csapatával, akikkel szemben a csapatunk sajnos alulmaradt.
A mérkőzésről a csapat edzője, Répási Norbert számolt be.
Répási Norbert
edző
Ellenfelünk jó formában és kellő lendülettel érkezett hozzánk. Mi kezdtük jobban a mérkőzést, de az idő előre haladtával kiütköztek a két csapat közötti fizikális különbségek és sajnos nem a mi javunkra. A lányok ezt jól kezelték, de sajnos a korlátozott cserelehetőségek miatt erejük a második félidőre igen csak megfogyatkozott.
A gyerekek végig küzdötték a mérkőzést és egyetlen pillanatig sem adták fel, megérdemlik a dicséretet, büszke vagyok rájuk.
Amennyiben ilyen lendülettel és lelkesedéssel tudják folytatni a továbbiakban – mind az edzéseken, mind pedig a mérkőzéseken-, biztos vagyok abban, hogy a jövőben sokkal jobb eredményeket is láthatunk majd az eredményjelzőn.