Hatvani KSZSE – Edzői vizsga

A Hatvani KSZSE edzői stábjának jelentős részének, április 23-án a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) által előírt vizsgán kellett részt vennie. A teszt két részből tevődik össze, az első részén, az írásbelin már sikeresen túl is vannak edzőink. A vizsgáról Egyesületünk Szakmai Igazgatója, Kedves László számolt be.

„Az MKSZ előírása szerint, minden eddigi “C” liszensszel rendelkező edzőnek, aki OKJ-s végzettséggel rendelkezett, átképző tanfolyamon kell részt vennie, ahol az eddig megszerzett tudását további új ismeretekkel bővítheti. 

Az első rész egy online teszt volt, melynek sikerességéhez 30 kérdésből, legalább 24-re helyesen kellett válaszolniuk. Természetesen ez a feladatsor sportszakmai kérdésekből tevődött össze. A tesztet minden edzőnk sikeresen teljesítette és ezzel részt vehetnek a következő, gyakorlati vizsgán.

 A gyakorlati vizsgákat különböző helyszíneken és időpontokon lehet teljesíteni. 

 Amennyiben sikerrel veszik a gyakorlati vizsgát is, úgy az MKSZ által elismert C-licence-t szerzik meg, amivel NB I/B-s utánpótlás csapatokat, valamint NB II-es szinten minden együttest irányíthatnak.

 A vizsgán 8 edzőnk vett részt.

 Gratulálok az edzőknek, és további sok sikert kívánok nekik a gyakorlati vizsgához is!”