Hatvani KSZSE – Kóka KSK – Tura – 23:34 (14:18)

Helyszín: Hatvan, Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola
Mérkőzés játék vezetői: Dobronyi Norbert, Fegyveres Balázs
Nézőszám: 22 fő
HKSZSE: Valló Katalin 1, Czakó Gréta 1, Báti Bettina, Horti Veronika 1, Oláh Juhász Anita 11 (3), Czibolya-Petró Beáta, Vajda Adrienn, Juhász Enikő, Bencs Mónika 1, Vas Tamara 7, Kovács Cintia, Fazekas Kitti, Gálik Karina Berta 1
Kiállítások: 1
Hétméteresek: 4/3 ill. 3/3

Felnőtt női csapatunk lejátszotta soron következő bajnoki mérkőzését a Kóka KSK-Tura ellen október 1-én (vasárnap). Sajnos lányaink elszenvedték harmadik vereségüket a szezonban, ezzel lecsúsztak a tabella 9. helyre.

Hazai pályán fogadtuk a Kóka együttesét, akik ellen még az első félidőben sikerült felvennünk a lépést, hiszen csak 3-4 gólos különbség volt a két csapat között. Így a félidei szünet 14:18-as állással vonulhattak a csapatok.

Azonban a második játékrészben ellenfelünk igazán elkapta a játék ritmusát, és sikerült nekik több góllal is ellépniük. Sajnos lányaink nem tudták velük felvenni a lépést, így elvesztettük a mérkőzést és az ezzel járó 2 pontot.
A találkozó végeredménye 23:34 riválisunk javára.

Felnőtt női csapatunk idegenbeli környezetben vívja soron következő bajnoki mérkőzését. Október 7.-án (szombaton) Vácrátótra látogat, ahol a helyi KSE ellen lép pályára 17:00-kor. Együttesünk a tabella alsófelében tartózkodik jelenleg, így egy lehetséges győzelem megszerzése esetén, akár a középmezőny közelébe is léphetnek lányaink.

Fotó: Báti István

hely csapat M GY D V LG KG GK PONT
1. KASE 4 4 0 0 161 81 80 8
2. Jászárokszállás VSE 3 3 0 0 117 90 27 6
3. Csömöri KSK 3 2 0 1 127 86 41 4
4. Kóka KSK – Tura 3 2 0 1 102 86 16 4
5. Vácrátót KSE 3 2 0 1 89 92 -3 4
6. Pásztói KC 2 1 0 1 55 60 -5 2
7. Mogyoródi KSK 3 1 0 2 73 95 -22 2
8. Sülysápi SE 2 0 0 2 47 69 -22 0
9. Hatvani KSZSE 3 0 0 3 62 97 -35 0
10. Domony KSE 4 0 0 4 98 175 -77 0