
Helyszín: Hatvan, Kodály Zoltán Általános Iskola Tornaterme
Időpont: 2017. április 09., vasárnap 10:00
Mérkőzést vezette: Réti Tamás Csaba, Szedmák Márton
Nézőszám: kb. 150 fő
HKSZSE játékosai: Kovács Cintia, Báti Bettina, Oláh Juhász Anita 7,, Czakó Andrea 3, Vajda Adrienn 3, Zsámboki Rita 1, Szebellédi Nikolett 5, Valló Katalin
Hétméteresek: 4/2, ill. 5/3
Az elmúlt hétvégén játszott felnőtt női csapatunk a Sülysáp ellen, ahol egy szoros félidő után, 11 góllal tudtunk nyerni idegenben. A visszavágóra ezen a héten került sor vasárnap, hazai pályán. A bajnokság végére csapatunkat olyannyira megtizedelték a sérülések, hogy a mérkőzés kezdetén edzőnknek nem kellett gondolkodni az összeállításon, hiszen csak 6 mezőnyjátékos, és 2 kapus állt rendelkezésére, így lányainknak gyakorlatilag végig kellett jászani a mérkőzést, csere nélkül. Játékosaink így is megtettek mindent a győzelem érdekébe, és az első félidő végén 9:9 állásnál mehettek pihenőre. A második félidőben szintén feltudtuk venni az előző mérkőzéshez képest, számunkra ismeretlen játékosokkal jelentősen megerősödött Sülysáp tempóját. Igaz, hogy eredmény jelzőn a meccs végén nem a mi nevünk állt győztesként, ettől függetlenül a lányainknak semmi okuk nem lehet szégyenkezni valóra, hiszen így is csak 1 góllal tudott ellenfelünk fölénk kerekedni. Összesítésben ez azt jelenti, hogy 10 góllal megnyertük az oda-vissza vágót.
Gulyás József a csapat edzője elmondta: “Minden tiszteletem, és köszönetem a lányoké, akik itt voltak és végig küzdötték ezt a nehéz mérkőzést. Úgygondolom, hogy az összecsapás képe alapján legalább egy döntetlent megérdemeltünk volna, de ha őszinte akarok lenni, akkor akár meg is nyerhettük volna a találkozót. Sajnos sok hét méterest hagytunk ki a mérkőzés folyamán, de ez betudható annak, hogy a lányok több mint, 60 percen keresztül küzdöttek végig, jóformán csere nélkül”.
Ez az eredmény azt jelenti, hogy csapatunk marad a középmezőnyben, az alsóház fölsőrészében, és így a 9. és 12. helyért fog játszani a következő fordulókban.
hely | csapat | M | GY | D | V | LG | KG | GK | PONT |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Hatvani KSZSE | 2 | 1 | 0 | 1 | 49 | 39 | 10 | 2 |
2. | Budai Farkasok NKFT | 2 | 1 | 0 | 1 | 55 | 49 | 6 | 2 |
3. | Albeltirsa SE | 2 | 1 | 0 | 1 | 47 | 42 | 5 | 2 |
4. | Jászárokszállás VSE | 2 | 1 | 0 | 1 | 67 | 65 | 12 | 2 |
5. | Aranyszarvas SE | 2 | 1 | 0 | 1 | 65 | 67 | -2 | 2 |
6. | Sárkányok KSE | 2 | 1 | 0 | 1 | 42 | 47 | -5 | 2 |
7. | Pásztói KC | 2 | 1 | 0 | 1 | 49 | 55 | -6 | 2 |
8. | Sülysápi SE | 2 | 1 | 0 | 1 | 39 | 49 | -10 | 2 |