Eseményekben gazdag hétvégén vagyunk túl, bár az elért eredményeink elég vegyesek. Ezekről természetesen a közelgő napokban részletesen be fogunk számolni.
Pénteken 18 órától játszott öregfiúk csapatunk a gyöngyösi öregfiúkkal, ahol hazai pályán már az első félidőben hátrányba kerülve (5-8) 12-15-re fejeztük be a mérkőzést. Azt gondoljuk azonban, hogy itt elsősorban nem az eredmény számít, hanem maga az a tény, hogy immár 46. alkalommal rendezték meg ezt a találkozót, aminek most mi voltunk a házigazdája. Jó hangulatban, sérülés nélkül zajlott le a mérkőzés. Külön köszönet Gulyás Józsefnek, női csapatunk edzőjének, hogy vállalta ennek a presztízs jellegű, felfokozott hangulatú mérkőzésnek a vezetését.
Szombaton az U14-es fiúk játszottak itthon két mérkőzést, ahol sajnos előbb a Juhász 99 Füzesabonyi FC korosztályos csapatától szenvedtek 18-15-ös vereséget, majd a következő mérkőzésen a Palóc Pumák II. csapatával szemben maradtak alul 21-16-ra.
A játék azonban egyre jobb az előzőekhez képest, így esély van arra, hogy akár a tavaszi fordulóban már komolyabb eredmények elérésére lesznek képesek.
Az U13-as lánycsapatunk eközben Gyöngyösön a Madách DSE (Salgótarján) csapatát verte meg 18-9 arányban.
Vasárnap női csapatunk – mint már megírtuk – a Budai Farkasok NKK SE csapatával szemben maradt alul hazai pályán 22-20 arányban úgy, hogy akár a mérkőzés megnyerésére is volt esélyünk. Az eredmény azért biztató, hiszen a legutóbbi találkozón ellenfeleink még öt góllal diadalmaskodtak női csapatunkkal szemben, így bízhatunk benne, hogy a következő meccsen ellenfelünk már nem talál ellenszert javuló teljesítményünk ellen.
Férfi csapatunk a Heves SE csapata fölött diadalmaskodott 32-29 arányban, ami a presztízs mérkőzésen túl azért is nagyon fontos volt, hogy ellenfelünket megelőzve ismét a középmezőnybe pozícionáljuk magunkat. Ezzel a győzelemmel a 6. helyet foglaljuk el.
A mérkőzés után lépett pályára férfi junior csapatunk a hevesiekkel szemben, de ők sajnos négy góllal alul maradtak a mérkőzésen.