Hírek

Hétvégi összefoglaló 5:3 – 11. hét

Hétvégi összesítés – 5 győzelem, 3 vereség Egyesületünk csapatai a hétvégén összesen 8 mérkőzést játszottak, 5 alkalommal győzelemmel, 3 esetben pedig vereséggel végződtek a találkozóink. Részletes beszámolónkat a héten, a megszokott…

Gépjárműbeszerzés

Csapataink utaztatásának biztosítása érdekében a bekért árajánlatok alapján végül két típus forgalmazója által adott lehetőséget vizsgáltuk meg részletesen. A forgalmazóknál történt tárgyalások után (4 fős elnökségből hárman a helyszínen is…

Elnökségi ülés – 2017. 02. 24.

Elnökségünk február 24-én tartotta soron következő ülését, ahol kiválasztottuk a pályázatok alapján a Sportcsarnok műszaki ellenőrét. Pontosítottuk az építkezéssel kapcsolatos teendőket, illetve a folyamatban levő TAO pályázatunkkal kapcsolatos feladatokat. Szeretnénk…