IFI csapatunk: Budakalászi SC – Hatvani KSZSE 27:30 (12:12)

Hatvani KSZSE: Kométh, Antalóczy, Imre-4, Nagy-6,Molnár-12, Vasas, Fodor, Kátai, Bodó, Kedves-5, Kovács, Schrötter, Takács-1, Fehér-2
Játékvezetők:
Papp Dávid, Tar Mihály
Nézőszám:
50 néző

Férfi ifjúsági csapatunk hétvégén, Budakalászon lépett pályára, ahol a helyi korosztályos csapattal szemben sikerült győznie egy rendkívül kiegyenlített találkozón. Fiaink ezzel a győzelemmel egy helyet előre ugorva a bajnokság 9. helyére kerültek. A mérkőzésről a csapat edzője, Kovács Tibor számol be:

„Vasárnap a Budakalász otthonába látogattunk el és a hazai döntetlen után, ezúttal egy szoros mérkőzésen 3 gólos győzelmet arattunk.

Kiegyenlített volt az első játékrész, a gólok felváltva estek. A 20. perc táján sikerült 3 gólos előnyre szert tennünk, ezt a budakalászi ifi csapat a félidő végén a hibáinkat kihasználva, másfél perc alatt kiegyenlítette.

A második játékrész is hasonlóan alakult, fej-fej mellett haladtak a csapatok.

A védekezésünk feljavult és sikerült kierőszakolni több labdavesztést is az ellenfélnél, ehhez párosult a kiváló kapusteljesítmény is. Igazából csak egy 5 perces rövidzárlatunk tette szorossá az eredményt, amikor 5 gólt kaptunk zsinórban. A végjátékot jobban bírtuk, mind fizikálisan, de leginkább szellemileg, mert ekkor nekünk sikerült 4 perc alatt 5 gólt dobnunk, és csak egyet kaptunk.

Csapatunk viszonylag jól játszva, még azt is kibírta, hogy „a felnőtt mérkőzésre tartalékolva” Kedves Hugó illetve Nagy Gergely csupán 30-35 percet játszottak, mert Kedves László edző számított a játékukra.
Megérdemelt győzelmet arattunk, igazi csapatként együttműködve! Fontos volt nagyon a begyűjtött 2 pont, mert így megelőztük a Budakalász csapatát a tabellán.

Következő mérkőzésünket hazai pályán lesz, április 15-én, 14 órától, a Salgótarjáni Standépítők csapata ellen.

Gratulálok a fiúknak!
Köszönjük a felnőtt csapat tagjainak biztatást!”