Interjú Jenei Ágnessel és a szüleivel

Itt áll most mellettem Jenei Ágnes és a büszke szülei. Méltán lehetnek büszkék és elégedettek, hiszen sikerült egy góllal legyőznünk a Kazincbarcika együttesét. Ági volt a csapat legnagyobb húzóereje, hiszen 11 gólt lőtt.

Hogy tetszik a sportcsarnok a szülőknek?

Nagyon szép és korszerű a sportcsarnok és nagyon örülünk annak, hogy eljöhettünk ide, és meg tudtuk nézni Ágit tétmérkőzésen.

Turáról érkeztek. Gondolom, hogy Önöknek is könnyebbség az, hogy végre hazai pályán, Hatvanban tudják a lányok a mérkőzéseket játszani. Gondolom, hogy minden hazai mérkőzésre el fogják kísérni a lányukat.

Természetesen, hiszen nagyon büszkék vagyunk rá és nagyon örülünk annak, hogy ilyen eredményesen játszik. Annak különösen örülünk, hogy végre birtokba lehetett venni ezt a csarnokot, hiszen jó sokat vártunk rá, de nagyon nagy öröm, hogy most sikerült egy győztes mérkőzéssel felavatni.

Ági! Te hogyan értékelnéd ezt a mérkőzést? Nem volt könnyű, hiszen a mérkőzés elején még vezettetek, aztán megfordult az eredmény és az ellenfél csapat uralta a játékot. Szerencsére a végén egy góllal sikerült nyerni!

Az első pár percben jól kezdtünk, azonban utána történt valami és az első félidő nem úgy sikerült, ahogy azt mi terveztük. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy végül sikerült megnyernünk a mérkőzést, és így tudtuk felavatni a csarnokot. Küzdelmes meccs volt, de örülünk nagyon a győzelemnek.

Nektek, mint játékosoknak milyen érzés a csarnokban, hazai pályán szurkolók előtt játszani?

Most már sokkal jobb itt játszani, mint Turán. Nagyon szeretjük ezt a csarnokot, edzeni is szeretünk itt. Reméljük, hogy sok győztes mérkőzést fogunk még itt játszani!