KASE – Hatvani KSZSE 37:15 (16:8)

Helyszín: Mogyoród, Szent László Általános Iskola Sportcsarnoka
HKSZSE: Kovács Cintia, Valló Katalin, Czakó Andrea, Horti Veronika 1, Oláh Juhász Anita, Vas Tamara 3, Vajda Adrienn, Valló Krisztina 1, Szebellédi Nikolett 1, Bencs Mónika 1, Czibolya-Petró Beáta, Pásztor Orsolya 8, Báti Bettina
Mérkőzés játékvezetői: Bátori Bence, Szécsi Lantos Boldizsár
Nézőszám: 50 néző
Hétméteres: 5/4

Női felnőtt csapatunk a hétvégén a Kántor Anikó SE ellen lépett pályára, idegenbeli környezetben. A bajnokságot 100%-os mérleggel vezető csapat ellen nagyon jól kezdtek a lányok, ám a végső győzelmet nem sikerült megszereznünk.

Első félidőt, közel 20 percig irányításunk alatt tartottuk, hiszen rendre 2-3 góllal vezettünk. Emellett nagyszerű kapusteljesítménnyel is előrukkoló Kovács Cintiával kiegészülve, úgy tűnt sikerülhet akár a győzelem is.

Ellenfelünk azonban a 20.-ik perctől kezdve magára talált és a megszokott, jó formáját hozta. Innentől megállíthatatlanok volta és joggal  zsebelték be a győzelmet, és az ezzel járó két pontot.

Együttesünk edzője Bárány Zsolt, a mérkőzés utáni nyilatkozatában kiemelte a csapat első 20 percében mutatott teljesítményét:

Álomból rémálom lett! Az első félidő kétharmadáig nagyon jól játszottunk és ellenfelünk csak jött utánunk. Utána valami történt 8:8-as állásnál. Mi volt ez?

„Ellenfelünk fölébredt, észrevették, hogy ezt a mérkőzést komolyan kell venni, valamint addig kellőképp be is melegedtek. Nagyon komoly kapusteljesítményünk volt, Cintia kiválóan védett, emellett az első 15 percben nagyon jól játszottunk, csapatjáték jól működött aztán ellenfelünk magára talált, és onnantól a már évek óta együtt játszó csapat át vette az irányítást a mérkőzésen. Csapatuk NB II-es szintű játékot produkál hétről-hétre.

Ez egy felmérés volt együttesünk számára, talán abból a szempontból csalódott vagyok, hogy nem gondoltam, hogy ilyen arányú lesz a győzelmük. Most nekünk nem velük kellett felvenni a lépést, hanem a bajnokság további 8 csapatával.”

Vasárnap (november 26) 17:45-kor játsszák lányaink az őszi szezon utolsó bajnoki, illetve hazai mérkőzésüket. Ezzel kapcsolatban is kifejtette véleményét az edző:

Jövő héten Pásztó csapatát fogadjuk az utolsó fordulóban, egyben ez a női csapatunk utolsó hazai mérkőzése. Mit várhatunk a mérkőzéstől?

„Mondtam a lányoknak is, hogy ezt a mérkőzést el kell felejteni, előre kell néznünk. A jövő heti mérkőzést gyönyörűen be kell húznunk. Értékelnünk kell, hogy egy ilyen csapat ellen, mint a KASE, vezettünk 20 percen keresztül, erre kell építenünk és akkor a Pásztó ellen nem lehet semmi gond. Vas Tamara csapatunk egyik oszlopos tagja sajnos a mai mérkőzésen csúnyán megsérült, így őt jövőhéten nem tudom játszatni, ami azért nagy érvágás, de első az egészség, így a csapat nevében is miharabbi felépülést kívánok!”

A Pásztói KC elleni találkozóról, a hét folyamán még olvashattok egy felvezetőt.