Kisiskolások kupája

November 15.-én a Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskolában rendezték a Kisiskolások kupáját, Hatvan, Tura és Lőrinci csapatainak részvételével. A gyerekek nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a mérkőzésekbe, amik után az éremosztás sem maradhatott el.

A Hatvani Kézilabda és Szabadidő Sport Egyesület segítségével megrendezett tornát az igazán jó hangulat és a sport szeretete jellemezte. A hatvani Kodály Zoltán Általános Iskola 2 leány és 1 fiú csapattal, míg Lőrinci 1 leány és 1 fiú csapattal, valamint Tura 1 leány csapattal képviseltette magát a rendezvényen.

Egyesületünk edzői, illetve edző “reménységei” is szép számmal képviseltették magukat az eseményen, hiszen Kedves László a felnőtt csapat vezetőedzője, valamint a HKSZSE Szakmai igazgatója mellett felnőtt férfi csapatunk tagjai Szarvas Ádám, Répási Norbert és Vad Zsigmond, valamint női csapatunk tagjai Vas Tamara és Bencs Mónika is a helyszínen követte végig az eseményt, illetve némelyikük 1-1 mérkőzést is vezetett.

A torna fontosságáról és a gyerekek kézilabdával való megszerettetéséről, pedig Kedves Lászlót kérdeztük:

Hogyan értékeli a tornát?

„Először is nagyon örülök, hogy ennyi gyereket láttam itt a pályán, másrészt, ez egy olyan visszatérő esemény, amely régen Hatvanban hagyomány volt, aztán valami miatt el lett hanyagolva, most viszont újból életre keltettük. Ehhez az egyesület támogatását szeretném megköszönni, illetve az edzőknek, akik vették a fáradtságot, hogy a játékosokat elhozták ide, illetve, hogy lelkiismeretesen nevelik őket.

A tornán volt olyan csapat, aki csupán most kezdte el az ismerkedést a kézilabdával, de volt olyan is, aki már két éve űzi ezt a nagyszerű sportágat. Tudás különbség természetesen így meg volt, de nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a gyerekek itt voltak, élvezték a játékot és küzdöttek egy hatalmasat.”

Hatvan több csapattal is indul, hogy jellemezné a helyi gyerekeknek teljesítményét?

„Azt ki kell emelni, hogy vagyis a 6-os Számú Általános Iskolában régóta folyik kézilabda tanítás Fülöp Andor közreműködésével. Turán már két éve folyik a képzés és ott is nagyon ügyesek a gyerekek. Lőrinci, aki teljesen újonnan alakult és a segítségünkkel elkezdték a kézilabdát oktatni, onnan is nagyon szép számú gyerek érkezett. A kézilabda népszerűsége köszönhető, annak az áldatatos munkának, amit mi itt helyben elvégzünk, valamint a rengeteg sok tévében lejátszott kézilabda mérkőzéseknek.

Gondolja, hogy ez a torna még jobban lelkesíti a gyerekeket a kézilabda terén?

„Természetesen, ebben nagyon bízok! Kívánom, hogy egyre jobbak és egyre többen legyenek, mert ez a sportág annyira szép és annyira élvezetes még a kicsiknek is, mert gyorsan esik gól, van test-test elleni küzdelem, amit a fiúk kifejezetten szeretnek, a lányok egy kicsit finomabban játszanak. Ebben a korban az a fontos, hogy magát a sportot megszerettessék velük, ez mindegy, hogy foci, kézilabda, kosárlabda, a lényeg, hogy mozogjanak, és később majd maguktól eldöntik, hogy melyiket szeretnék komolyabban is űzni.”

Turán, ahol már 2 éve folyik kézilabda oktatás nagyszerű munkát végeznek, hiszen leány csapatuk szépen teljesített a tornán. Erről kérdeztük Horváth Zoltán a csapat edzőjét.

Hogyan értékeli a tornát?

Igen sikeresen zártunk, ahhoz képest, hogy valaki nálunk csupán most kezdte idén a kézilabdát és ezeknek a gyerekeknek, ez volt az első mérkőzésük. Volt egy győzelmünk és egy vereségünk, de nagyon sokat tanultunk ezekből a mérkőzésekből.”

Mit gondol, Turán mennyire népszerű most már a kézilabda?

„Nem rég indult be ugye nálunk a kézilabda oktatás, igazából kevés a helyünk van helyileg, de a lányok folyamatosan jönnek szép számmal, akik szeretnének játszani, és szeretnének kézilabdázni.”

Gyerekek mennyire élvezték a mai tornát?

„Nagyon élvezték, igazából ez volt az első megmérettetésük, úgy hogy kifejezetten élménydúsra sikerült nekik!”