Kisvárdai KC – Hatvani KSZSE 20:30 (8:15) – Férfi ifjúsági III. osztály Észak-kelet

Mérkőzés időpontja
2018. 09. 16. 16:00
Játékvezetők
Medve Róbert, Tarnavölgyi Gergely
Nézőszám
50 fő
Hatvani KSZSE
Juhász K. – Kométh M. (kapusok), Molnár M. (4), Molnár Á. (3), Előházi M. (5), Pampuk Zs. (3), Imre V. (2), Baranyi M. (9), Kovács G. (2), Gyuris B. (2), Krizsán B., Kátai M., Tamás B., Fehér M.

PÁPA JÁNOS
edző

A szezon első mérkőzésén, értékes két pontot tudtunk megszerezni idegenben, egy jól felkészült tehetséges, fiatal csapat otthonában. A mérkőzés elejére igencsak rányomta a bélyegét a hosszú utazás okozta fáradalom. Nehezen lendültünk játékba és sok ziccert rontottunk. Az első félidő második felére azonban sikerült ritmust váltanunk, összeszedetteben védekeztünk és ennek a következménye lett az, hogy hét gólos előnnyel mehettünk a szünetre. A második félidőben magabiztosan tartottuk az előnyünket, folyamatosan felőröltük az ellenfelüket és a végére egy megérdemelt tíz gólos győzelmet arattunk.

Gratulálok a csapatomnak, az ellenfelünknek pedig további sok sikert kívánok a bajnokság hátralévő részében. Itt szeretném nekik megköszönni a nyáron ott eltöltött egy hetet, hiszen náluk edzőtáborozhattunk, ami nagyban segítette a bajnokságra való felkészülésünket.