Köszönet!

A tornacsarnok felújításában – a kivitelezőkön túl – nagyon sok cég, illetve magánszemély vett részt. Az általuk elvégzett munkákat nem terveztük bele a költségvetésbe, így a segítségük nélkül talán megoldani sem tudtuk volna azokat. Nagyon örültünk annak, hogy Egyesületünk vezetői, játékosai és támogatói ilyen lelkesen és szervezetten segítettek. Nem volt gond, ha a csarnok ki- és bepakolására, festésére, a régi linóleum felszedésére és annyi minden más feladatra kerestünk segítséget, mert mindig volt jelentkező.

Külön szeretnénk megköszönni az OK-TAT-60 Kft.-nek azt, hogy megoldotta a felhasznált anyagok raktározását, valamint a fel- és lepakolását a teherautókra, hogy szállíthatók legyenek.

Innentől kezdve – bízva abban, hogy senkit nem hagyunk ki – szeretnénk felsorolni azokat, akik a legtöbbet segítettek. Szervezetten jöttek és dolgoztak az első perctől kezdve a Havassy Kálmán által irányított 4-16 Master Handball Team tagjai: Baranyi Attila, Krizsán Attila, Nagy Zoltán

További köszönet: Antalóczy Péternek, Báti Istvánnak, Nagy Gergelynek, Nagy Jánosnak, Szombati Lajosnak és Vad Zsigmondnak, valamint a kosárlabda csapat tagjainak, akik a visszapakolásnál segítettek.