Köszönjük Levente!

Fotó: Albert Péter

Egyesületünk vezetése és magam nevében is szeretném megköszönni Kátai Leventének azt a munkát, amit Egyesületünk érdekében végzett. Levente több mint egy évig a férfi felnőtt csapatunk névadó szponzoránál, OK-TAT-60 Kft.-nél, PR munkatársként dolgozott. Ez idő alatt önkéntesként segítette, illetve végezte az Egyesület kommunikációs és marketing feladatait, jól hasznosítva a főiskolán szerzett szakirányú végzettségét.

Facebook és weboldalunk látogatottsága és kedvelőinek száma jelentősen megnövekedett, létrehozta és üzemeltette az Instagram oldalunkat. Amikor kellett a mérkőzésekről felvételeket készített, videóanyagokat szerkesztett és riportokat készített. Segítette az Egyesület rendezvényeinek megszervezését, illetve a lebonyolítását.

Ezalatt az egy év alatt az ő közreműködésének is köszönhetően Egyesületünk népszerűbb és ismertebb lett. Meggyőződésem, hogy a csapat jó teljesítménye mellett, ezek is kelletek, hogy nézői, illetve szurkolói táborunk ilyen nagy létszámban növekedett.

Levente!

Köszönjük az Egyesületünk érdekében végzett munkádat, a továbbiakban pedig sok sikert kívánunk!

A Hatvani KSZSE elnökségének a nevében, Szombati Lajos alelnök.