Közeledik a műszaki átadás-átvétel napja

László László urat, a Floor Trend Kft. ügyvezetőjét kértük meg arra, hogy mutassa be a céget, és mondja el, hogy milyen munkákat végeztek most.

Cégünk a Tarkett márkanevet forgalmazza Magyarországon. Francia és svéd tulajdonban lévő cégről beszélünk, ahol mindenféle melegburkolatot gyártanak. Mondhatni, hogy a világ legnagyobb melegburkolatot gyártó cége. A sportburkolat is beletartozik ebbe a repertoárba. Nagyon jó minőségű francia burkolataink vannak, többek között az is, amit most ide leburkoltunk. Ez egy 39,1 mm vastagságot jelent, amit a betonaljzat felületére rátettünk, úgymond egy párafékező fóliát. Ennek a felületén van egy 15 mm-es, speciális rugalmas habalátét, szivacsalátét. Ennek a felületére kerül egy 18 mm vastag rétegelt lemez, ami össze van nútban, csapban ragasztva. Tulajdonképpen egy visszacsiszolás után annak érdekében, hogy egy tökéletes felületet kapjunk, kapta meg a végső, felső 6,1 mm vastag PVC borítását. Most olyan fázisban vagyunk, hogy itt már minden megtörtént, tulajdonképpen a pálya megfestése is látható már. Még a lábazatokat kell feltennünk és hátra vannak még a burkolatváltó profilok, és innentől a részünkről a melegburkolatot, mármint a burkolás és a csarnok átadásához szükséges minden olyan dolgot el tudtunk végezni, ami úgy gondolom, hogy nem akadályozza majd az átadás időpontját.

Tehát, tulajdonképpen ezek a burkolatok nem csak PVC, hanem parketta felületen is megtalálhatóak. Nagyon sok referenciánk van már az országban. Ugyanekkora alapterületet, majdnem 1500 négyzetmétert – a jelenlegi csarnok alapterülete 1517 m2 – nagyságrendben csináltunk három évvel ezelőtt Tatán a TAC-nak a sportcsarnokát, ugyanezzel a borítással, ugyanezzel a rendszerrel, csak ott egy fajta kék homogén színt választottak, a narancssárga körben lévő sáv ott nem jelenik meg, de nagyságrendileg és méreteiben ugyanez. Nagyon sok iskolát, pl: a balassagyarmatit, a jászberényit, sorolhatnám, hogy milyen sok iskolának a tornatermét csináltuk még meg. Mindezek mellett folyamatosan zajlanak párhuzamosan a munkáim, de azok már parkettafelületek, amik szintén nagyon jó minőségűek. Alépítményes rendszerről beszélek, azok nem PVC felületeket, hanem parketta felületeket kapnak. Most jelenleg a Vasas Folyondár röplabda csarnokát csináljuk ezzel párhuzamosan. Utána jön egy jászberényi nagy beruházás 1200 négyzetméteren, talán a szolnoki MÁV csarnokának felújítása is elkezdődik a nyáron, ami szintén körülbelül 1300 négyzetméter. Rengeteg olyan lehetőség van még egyébként a mai világban, – hogyha a Kormány lehetővé teszi a sportburkolatok cseréjét-, hogy az új iskoláknak a burkolatait minél izület kímélőbbé tegyék, minél korszerűbb és modernebb burkolatot kapjanak ezek a csarnokok. Mi is ehhez igazodunk, és azért is mondtam az elején, hogy ezek a világ egyik legjobb – minden elfogultság nélkül, és nem azért, mert én ezt a terméket képviselem- , hanem a legjobb sportburkolatai.

Itt Hatvanban is van már egy referenciánk, a Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola nagy tornatermét még tavaly megcsináltuk. Ugyanez a PVC borítás van, csak ott az alépítmény kimaradt belőle, mert az eléggé költség érzékeny volt, ezáltal jóval olcsóbban tudtuk ezt elkészíteni, nagyon jó minőségben, amit azóta is használnak tömegsportra, versenysportra. Egyébként én úgy gondolom, hogy ízület kímélés szempontjából , illetve hosszantartó lélektartamban is maximálisan megfelel, úgyhogy ezek a burkolatok, hogyha rendeltetés szerűn vannak használva, akár 25-30 évet is maximálisan ki kell, hogy bírjanak.