Leány serdülő csapatunk alulmaradt a DVSC SCHAEFFLER III. csapatával szemben

Leány serdülő csapatunk 2020. október 11-én (vasárnap) játszotta a bajnokság soron következő mérkőzését. Az ellenfél a DVSC SCHAEFFLER III. csapata volt, akikkel szemben alulmaradtak lányaink.

A mérkőzésről a csapat edzője, Répási Norbert számolt be:

“Nagyon jól indult a mérkőzés fej-fej mellett haladtunk egészen a tizedik percig még arra is éreztem esélyt, hogy idegenben pontot tudunk szerezni. Ezután azonban valami teljesen a visszájára fordult és 180 fokos fordulatot vett a lányok teljesítménye, ami már az első félidei eredményen is látszódott. Ami a második félidőben történt az teljesen érthetetlen volt, mintha nem ugyanaz a mérkőzés folytatódott volna. Rengeteg volt a hiba. Többek között olyan amatőr hibák történtek, mint a rossz csere.
Sajnos ezt követően a lányok már nem tudták megállítani a hazaiakat, így kialakult az elég súlyosnak mondható különbség.”