Lesz ez még sokkal jobb is

Csépe Salgótarjáni SKC – OKTAT60 Hatvani KSZSE 29:25

Női felnőtt csapatunk vasárnap, Salgótarjánban játszotta az őszi forduló következő mérkőzését. Sajnos, az első 40 perc nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, de a mérkőzés utolsó 20 percében tanúbizonyságot tett a csapat arról, hogy akaratban és kitartásban nincs hiány!

A mérkőzésről a csapat edzője, Bárány Zsolt számolt be:

Kár volt az első 40 percért, viszont utána a csapat összekapta magát és vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe. Összességében meg vagyok elégedve a lányokkal, de az jól látszik, hogy sokat kell még dolgoznunk a hibáinkon és azon, hogy a lányok minél jobban összecsiszolódjanak. Sajnos, az is nehezítette a dolgunkat, hogy voltak hiányzóink is. Remélem, hogy hétvégén sikerül megszereznünk az első két pontunkat a Kazincbarcika ellen!