Liga Kupa

Nyerhető mérkőzésen maradtunk alul a PLER-Budapest otthonában.

PLER-Budapest – Hatvani KSZSE 24-21(11-11)

Ellenfelünk az elmúlt évben a keleti csoportban a második helyen végzett. Most a nyugati csoportban szerepelnek és szeretnék a bajnokságot megnyerni, és az NB I-es tagságot megszerezni. Ebben az idényben két NB I-es játékost igazoltak, ezzel is erősítve a csapatot. A mérkőzés sokáig hullámzott, mi is többször vezettünk, de sajnos a döntő pillanatokban több alkalommal hibáztunk, mint az ellenfelünk.

A jó védekezéshez és a jó kapusteljesítményhez sajnos gyenge helyzetkihasználás társult, mert néhány meghatározó játékosunk nem hozta a tőle elvárható teljesítményt. Több heteset és 100%-os gólhelyzetet hagytunk ki, ami gyakorlatilag eldöntötte a mérkőzés eredményét. A bajnokságra való felkészülést a mérkőzés – ami a célunk volt – viszont jól szolgálta. A csapatunk sem volt teljes, mert Répa és Hori sérüléseik miatt nem játszottak, az új irányítónknak pedig még folyamatban van az igazolása. A mérkőzés végén úgy éreztük, hogy a hazai visszavágón fordított eredmény is születhet, de a fiúk most a vasárnapi Magyar Kupa mérkőzésre készülnek.