LU12-beszámoló

A bajnokság végén minden edző értékelte a csapatát. Ezeknek az értékeléseknek a rövidített kivonatát tesszük közzé nektek.

A mai napon Vas Tamara beszámolóját olvashatjátok, aki az LU12-es csapat edzője.

Egy teljesen új csapattal kezdtük a felkészülést, mivel a tavalyi keretből nagyon sokan „kiöregedtek”. Ahhoz, hogy a bajnokságban megfelelő létszámban tudjunk részt venni, többen az U11-es keretből „játszanak fel, segítve a nagyokat”. A szezon közepén nagyon sokan érkeztek hozzánk, így 23 fővel tudtuk folytatni a tavaszi idényt. Az edzéseken a kézilabdázás alapjainak elsajátítása, a védekezés fontos szerepe, az alapcselek alkalmazása, illetve a csapatszellem felépítése volt a fő szempont. Az év elején heti 3 edzésünk volt, így meg tudtuk oldani, hogy a fiatalok is részt vegyenek a felkészülésen. A rossz idő miatt viszont lecsökkent a heti edzésszámunk 2-re az iskolai atlétika miatt. Az edzéslátogatottság elég változóan alakult, gyakran nem tudtak jönni az U11-es lányok, mert például a hétfői edzésük után rögtön kezdődött az U12-es felkészülés. A csütörtöki edzések az Ötös Iskolában zajlottak, az oda járó diákokat még nem igazoltuk le, ősszel már szeretnék többeket is a csapatomban tudni hivatalosan is.

A lejátszott meccseink elég hullámzók voltak, mert a legtöbb helyszínre nagyon sokat kellett utaznunk, vagy éppen korán kellett indulnunk. Ez eleinte eléggé megterhelte a lányaimat, így az első meccseink nem sikerültek legtöbbször úgy, ahogy szerettük volna. Aztán belerázódtak, hozzászoktak a helyzetekhez, így összességében elégedett vagyok a teljesítményükkel, és a besegítő U11-es fiatalok is jól beilleszkedtek és helyt álltak a csapatban. Összesen 20 mérkőzést játszottunk le ebben a szezonban, amiből 8 győzelemmel, illetve 1 döntetlennel zártuk az évet.

A következő szezonra heti 3 edzést tervezek, ahol az U11-es lányokkal együtt tudunk majd felkészülni a bajnokságra. Azt gondolom, hogy ebben a korcsoportban is vannak ígéretes személyek, és olyanok is, akik idővel és kellő odafigyeléssel jó kézilabdássá válhatnak.