Magabiztos győzelem az első mérkőzésen

Hatvani KSZSE- Lóci DSE 35:26 (17:11)

Női felnőtt csapatunk 2020. szeptember 26-án (szombaton) játszotta a bajnokság első mérkőzését.
A Lóci DSE csapatával mérkőztek meg, akikkel szemben magabiztos győzelmet arattak a lányaink, így az első mérkőzésükön magabiztosan nyerték meg a két pontot.

A mérkőzésről a csapat edzőjét, Padla Józsefet és a mérkőzés egyik legeredményesebb játékosát, Hanusz Boglárkát kérdeztük a mérkőzést követően:

Padla József

„Hét hónap után játszottunk újra tétmérkőzésen a lányokkal. A mérkőzés jól sikerült, működött az elképzelt stratégia a védekezést és támadást illetően is! Az ellenfelünk kispadja „rövidebb” volt, ezt használtuk ki! Örülök, hogy hazai pályán biztos győzelemmel tudtuk megkezdeni a még meglepetéseket tartogató szezont. Gratulálok a lányoknak, megyünk tovább és készülünk a hevesi csapat ellen, immáron idegenben.”

Hanusz Boglárka

„A szokatlan 10 órás kezdés ellenére nagyon jól kezdtünk és egy 4-0-ás szériával indítottunk. A félidő közepétől a játékunk elkezdett kissé „kapkodóvá” válni, ennek köszönhető, hogy a félidőben csak hat góllal tudtunk vezetni. A második félidőben tartottuk a különbséget, majd azt növelni is tudtuk. Összességében azt gondolom, hogy a mérkőzés egészében a mi akaratunk érvényesült, persze voltak olyan hibák, amelyek kijavítására a jövőben nagyobb hangsúlyt kell fordítanunk, de szerintem jó úton haladunk.”