Megbeszélések a Hatvani Szent István Sportiskolai Általános Iskolában

Városunk egyetlen sportiskolájának igazgatója, Kovács János úr, és Egyesületünk utánpótlás igazgatója, Ocsovai Zsolt úr között, múlt héten kedden megtörtént a kapcsolatfelvétel.

Egyesületünk elnökségét, Szombati Lajos úr képviselte, ezen a kétoldalú megbeszélésen. Az igazgató úr bemutatta az iskolát, a sportiskolai létből fakadó előnyöket, amelyek az odajáró diákok előtt adottak. Az iskolában szervezetten folyik a jégkorong, az úszás, és a labdarúgás oktatása, melyhez a tervek szerint a kézilabda is társulna a szeptembertől kezdődő tanévtől. Ennek keretében részben a testnevelés órán, részben a délutáni sportfoglalkozásokon foglalkozhatnának edzőink az érdeklődő gyerekekkel, a testnevelő tanárokkal közösen.

A hamarosan átadásra kerülő sportcsarnok ennek az együttműködésnek újabb és tágabb teret is tud majd adni, mert előzetes megbeszélésünk szerint az iskola és az Egyesület is nyitott arra, hogy ezeket a foglalkozásokat már itt tartsuk. A megbeszélésen abban maradtak a felek, hogy igazgató úr előkészít egy együttműködési megállapodást, illetve hamarosan időt találunk arra, hogy ő és néhány kollégája meg tudja tekinteni az átadás előtt álló sportcsarnokot.