A mai napon Buday Dániellel beszélgettünk – aki nem csak játékos, hanem az NB I-es Mezőkövesdi KC csapat edzője is- arról, hogy ő hogyan alkalmazkodik ehhez a helyzethez, és miért tartja fontosnak az otthoni edzést.
Hogyan alkalmazkodsz a kialakult helyzethez magánemberként, játékosként és edzőként?
Először is el kell mondanom, hogy ez egy nagyon furcsa helyzet most mindenki számára, de tudjuk, hogy a világ mindig produkál ilyen dolgokat. Szokták mondani, hogy egy sportolónak minden helyzethez tudnia kell alkalmazkodni, és most ez is egy olyan helyzet, úgyhogy fegyelmezettnek kell maradni, és be kell tartani azokat az intelmeket, amiket megfogalmaztak a vezetők. Ezeket én is próbálom betartani. A délelőttjeim azok, amik mozgalmasabban telnek. Viszonylag korán szoktam felkelni, elintézem a bevásárlást még 9 óra előtt, és
általában ebben az időszakban szoktam a szabadban futni, és az erőnléti edzéseket megcsinálni, már amikor az időjárás ezt engedi. Az ebéd utáni időszak az, ami döcögősebben, rosszabbul telik, de ezt az időt igyekszem kihasználni arra, hogy az „A” licencet, az Európai mesteredző képzésbe a szakdolgozatomat írom. Próbálok olvasni, a ház körül tenni-venni, és természetesen, mint edző a csapatommal is tartani a kapcsolatot. Az előző mérkőzéseinket végig nézem és elemzem őket. Próbál az ember jövőt tervezni, ami most egyelőre sajnos nagyon bizonytalan, úgyhogy rengeteg kérdés merül fel az ember fejében és próbálja átértékelni az eddig dolgait, csak válaszok nincsen még, hiszen annyira bizonytalan minden, hogy egyelőre csak azt tudja csinálni, hogy fegyelmezett marad és próbálja „túlélni” ezeket az időket. Bízom benne, hogy minél hamarabb rendeződik ez a helyzet, és visszaáll a régi kerékvágásba az élet.
Miért tartod fontosnak az otthoni edzést? Miért fontosabb most, ebben a helyzetben még inkább, hogy a mindennapos sportot be tudjuk vezetni az életünkbe?
Mit tanácsolnál azoknak, akik nem rendszerességgel eddzenek, viszont most szeretnék elkezdeni?
Nyilván ez nem egyszerű dolog, mert nekem is, – aki 25 évig profi sportoló voltam – nehéz rávenni magamat arra, hogy elinduljak, de azért rá lehet erre állítani a szervezetet, hogy egy mindennapos, valamennyi mozgást be tudjunk iktatni. Természetesen mindenkinek a saját szervezetéhez mérten -, amennyit bír, amennyi jól esik kell mozognia. A mozgás nem csak ebben a helyzetben nagyon fontos dolog, hanem általában is, nemcsak az egészség miatt, hanem azért is, hogy karban tudjuk magunkat tartani. Gondolok itt akár a szervezetre, akár az
izomzatra. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen mi Magyarországon megtehetjük azt, hogy kimegyünk a szabad levegőre és ott akár egy hosszú sétát, akár egy kis lassú kocogást is meg tudunk csinálni. Úgy gondolom, hogy ez nagyon jó dolog, hiszen feltöltődik nemcsak a test, hanem a lélek is egészséges marad. Úgyhogy szerintem ez emiatt is nagyon fontos. A profi sportolóknak pedig megvannak a speciális gyakorlatsorok, amikkel még többet, még hatékonyabban tudnak mozogni.
Mit üzennél a csapattársaknak, a játékosaidnak, illetve mindannyiunknak ebben a helyzetben?
Először is azt, hogy mindenki tartson ki. Most nehéz idők vannak, de ki fog sütni a nap és vissza fog állni minden a régi kerékvágásba, ezt mindenféleképpen tartsák szem előtt.
Jó egészséget mindenkinek!
Hamarosan találkozunk, és ismét jó kedvben, győzelmeket ünnepelve fogunk majd nevetve visszagondolni erre az időszakra!