Női felnőtt csapatunk új irányítója, és balszélsője, Rózsa Veronika

Rövid riport keretén belül szeretnénk nektek bemutatni női felnőtt csapatunk új játékosát, Rózsa Veronikát.

Mikor döntötted el minden kétséget kizáróan, hogy a kézilabdával szeretnél foglalkozni?

Talán, amikor 11-12 évesen a Fradi utánpótlásába kerültem, ott dőlt el a “sorsom”.

Kérlek, mesélj az eddigi pályafutásodról. Mit tartasz a legnagyobb sportsikerednek?

Általános iskolás koromban ismerkedtem meg a kézilabdával. Az utánpótlás éveimet a Fradiban, illetve, az akkor komoly utánpótlás bázisnak számító Bp. Spartacusban töltöttem, itt mutatkozhattam be 17 évesen először NB I-ben, ami hatalmas élmény volt. Felnőtt pályafutásom során több csapatban is volt lehetőségem NB I-ben játszani (BP Spartacus, Vác, BSE/MTK, Vasas), illetve több NB I/B-s klubban (Kispest, Orosházi KSC, Kecskemét, BSE, Vasas, Szentendre) is megfordultam. 25 éve kézilabdázom, így számtalan olyan sikerben volt részem, ami maradandó élmény, de talán, ami a legértékesebb számomra az az, hogy két csapattal (BSE,Vasas) is sikerült feljutnunk az első osztályba.

A játékosok közül van olyan, akit már régebb óta ismersz, vagy olyan, akivel már játszottál együtt, egy csapatban?

Hanusz Bogival, és Antóni Vikivel több éven keresztül csapattársak voltunk a Vasasban, nagyon jó kis közösséget alkottunk azokban az években.

Hogyan kerültél a hatvani csapathoz, és miért pont erre az Egyesületre esett a választásod?

Hanusz Bogin keresztül érkezett a lehetőség, hogy ideigazoljak. Az edző által felvázolt elképzelések, és tervek nagyon szimpatikusak voltak, és annak a lehetőségnek is örültem, hogy Vikiékkel újra csapattársak lehetünk.

Mit vársz az idei szezontól? Mi a célod egyénileg, és mit vársz el a csapattól?

Ahogy látom egy új csapat alakul most Hatvanban, és örülök, hogy részese lehetek ennek a fejlődésnek. Bízom benne, hogy hamar összekovácsolódik az új társaság és eredményesek leszünk a bajnokságban. Szeretnék minél hamarabb beilleszkedni a csapatba, és szeretném az eddig megszerzett tapasztalatommal segíteni a klubot a kitűzött célok elérésében. A csoport erőviszonyait nem ismerem még igazán, de mindenképp a tabella első felébe várom a csapatot.

Mi a hobbid? Mit szeretsz csinálni a szabadidődben?

4 évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy felhagyok a profi sportolói élettel, és elkezdtem építeni a civil karrieremet, ezáltal valamilyen szinten a kézilabda vált a hobbimmá, de azért nem tudok rá teljesen hobbiként tekinteni. S szabadidőmet leginkább a családommal, és a barátaimmal szeretem tölteni. Két kis unokahúgom van (2 és 4 évesek), így amennyiszer csak lehet velük találkozom.